Tarlós István a radikális kerékpárosok terrorjától félti a várost

2016.04.13. 10:53
Hamis képek terjesztésével vádolja a sajtót Tarlós István, miután kedden nyilvánosságra került egy főpolgármesteri utasítás fotója.

A főpolgármester 5 pontból álló utasításban adta ki feladatként a budapesti kerékpározás feltételrendszerének felülvizsgálatát egy szakértői csoportnak.

Az utasítás szerint felülvizsgálják többek között az egyirányú utcák forgalommal szembemenő bringasávjait, a buszsávokban, illetve a kerékpárutak közvetlen közelében az úttesten párhuzamosan kialakított kialakított biciklisávokat.

Kedden már beszámoltunk arról, hogy az új tervek úgy derültek ki, hogy az április 23-i kerékpáros felvonulást szervező I bike Budapest megszerezte és közzétette a felülvizsgálati utasítás fényképét.

13002587 1195371520473551 8617668881684693574 o
Fotó: I bike BP / Facebook

Tarlós István az Indexnek azt mondta, példátlan, hogy valakik kilopták a főpolgármesteri kabinet megbeszélésének szó szerinti jegyzőkönyvét.

A főpolgármester sajtóirodája egyúttal közleményt is kiadott, amelyben „rejtélyes rágalmazási kampánynak” nevezik a kerékpáros koncepcióval kapcsolatban megjelent híradásokat.

A közlemény szerint az írásokban a „Btk. határát már-már súroló rágalmak olvashatók”.

A főpolgármester soha nem adta utasításba a kerékpáros fejlesztések megszüntetését. Még kevésbé volt valaha is szó a tömegközlekedés háttérbe szorításáról.

Felesleges és elítélendő hamis képek terjesztésével, gátlástalan agresszivitással hergelni a közvéleményt. 1990 óta soha nem volt annyi kerékpáros fejlesztés, mint a 2010-es választások óta!

A kerékpározás ésszerű fejlesztése nem lehet azonos a kerékpárosok radikális kisebbségének gátlástalan terrorjával. Külön kérdés, hogy vezetői értekezletek jegyzőkönyvei napok alatt internetes újságokhoz kerülnek – némelyik azonnal átértelmezi azokat -, de a Városháza visszautasítja a radikálisok fenyegető zsarolását.

A főpolgármester felháborodását az váltotta ki, hogy az I bike Budapest szervezői Facebook-oldalukon azt írták: "Tarlós István döntött: visszaviszi Budapestet a ’70-es évekbe, és újra kirobbantja a bringás forradalmat! Úgy tűnt, modern várost csinál Budapestből, erre decemberben bejelentette, hogy véget vet a kerékpáros és közösségi közlekedési fejlesztéseknek."

Az I bike Budapest rögtön áthangolta a várhatóan több tízezer kerékpárost megmozgató felvonulást is, mostantól nem örömünnepként, hanem kerékpáros demonstrációként hirdetik az április 23-i vonulást.