Tüntettek a Bartók Béla úti kerékpársávért

2016.07.11. 18:58

A szervezők becslése szerint hozzávetőlegesen ezren demonstráltak a budai Bartók Béla útra tervezett kerékpársávért, ami helyett a legfrissebb tervek szerint közúti sáv épül majd. A BKK közleménye szerint még nem döntöttek. A felszólalók között nemcsak kerékpárosok, hanem helyi érdekvédelmi szervezetek vezetői is voltak. Mindannyian inkább kisebb gépkocsiforgalmat, de szélesebb járdát és kerékpárutat szeretnének.

Mint arról korábban beszámoltunk, a főváros a korábbi tervekkel ellentétben mégsem építi meg a budai Bartók Béla útra tervezett kerékpársávot és korzót. A Gellért tér és Kelenföld közt húzódó útvonalon egyre többen bringáznak és a vendéglátóhelyek forgalma is növekedni kezdett, ráadásul a régóta várt átalakítás nem akadályozná az autók közlekedését sem, érvel a bringás szervezet.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) még nem döntött az újbudai Bartók Béla úti kerékpáros közlekedés, így egy esetleges bicikliút kialakítása ügyében - derül ki a fővárosi cég az MTI-nek hétfőn küldött közleményéből.

Bringás tüntetés

A június közepén megkezdett Bartók Béla úti beruházásokról egyebek mellett azt írták, jogszabályi előírások miatt egyes villamosmegállókat szélesíteni kell az útpálya rovására, ezért a Gárdonyi és a Szent Gellért téren a Szabadság híd irányában a korábbi keresztmetszet mellett csak további beavatkozásokkal lenne biztosítható a 2x2 forgalmi sáv.

Ennek lehetséges megoldása érdekében a szükséges kiviteli tervek készítése végső fázisban vannak, döntés a kialakítandó keresztmetszetről, a forgalomtechnikai megoldásokról - beleértve a kerékpáros közlekedés feltételeinek kialakítását is - ezt követően, a következő hetekben születik döntés, áll a BKK közleményében.