Kerékpáros híd épülhet a Duna fölött, hosszában

2016.10.08. 08:17

Az érdi képviselőtestület tagjai szeptember végi ülésükön úgy döntöttek, pályáznak az Eurovelo6 EU-s pénzeire, és kerékpárutat építenek két téglagyár közé. Így nemcsak rendkívül egyszerűen el lehetne jutni az érdi téglagyárból a százhalombattai téglagyárba, de Érd, Nagytétény és Százhalombatta egy olyan kerékpárút megépítése érdekében fog össze, amely összekötné a három települést, sőt, kompon keresztül egészen a Csepel-szigetig vezetne.

teglagyari
Fotó: erdmost.hu

Kis lépés ez a tervezett Balatonig vivő útnak, de nagy lépés a téglagyárak között kalandozni vágyó túrázóknak, hiszen

az utat a tervek szerint a Duna fölé építenék, hosszában.

Ezt a verziót négy közül választották ki, és egyhangúlag támogatták a képviselők. Az MSZP szerint ez az 1,6 milliárd forintba kerülő megoldás a leginkább optimális megoldás a városnak. A Jobbik képviselője, Pulai Edina azzal indokolta, hogy neki

többen is jelezték, szívesen tekernének arra, ha jó az idő.

A beruházást a Modern Városok Programban valósítanák meg. A városvezetés szerint a munka 2018-19 előtt nem tud elkezdődni, hiszen az előkészítés is éveket vesz igénybe.

A hosszanti kerékpárút