Titkos bringatúra-útvonal a Vértesben

6
2016.10.10. 09:21
44 hozzászólás

Több fácánt, sőt szarvast láthat, mint autót, szép erdőségben kanyarog az aszfalt, a csendet csak a szél zúgása töri meg. Túrázunk a „magyar Dolomitokban”, és megérkezünk egy mesefaluba. Mindezt közel Budapesthez, egy gyerekekkel is bejárható, könnyű biciklitúra közben. Mégis alig ismert a Vértes keleti oldalát átszelő bringatúra-útvonal. Most megmutatjuk.

A 100-as úton, Bicske és Tatabánya (pontosabban a 44-es és a 45-ös kilométer) között alussza Csipkerózsika-álmát a Birkacsárda. Hajdan jókat ettünk itt, mostanra felverte a fű a bejáratát, és a jelek szerint nem vált ki érdeklődést az Eladó felirat sem. Takaros, infótáblás parkolóját javaslom kiinduló pontnak (N 47° 30,870'; E 18° 28,601; 262 m), több autó is elfér, és nem árulkodik üvegmorzsa korábbi feltörésekről.

Hogyhogy koordinátákat adok meg? Múltkori, a Vízművek útjait bemutató cikkemből többen hiányolták a precíz eligazítást. Most még a nyomvonal képét is mellékelem, a Google Earth-ről, így elég lesz elővenni a GPS-t és az okostelefont.

A parkoló és az erdei út kezdete között egy kurta kilométert tilosban kell megtenni a gyér forgalmú, és a fehér szegélyvonalon kívül jó fél méternyi sima aszfaltjával ideálisan biciklizhető 1-es úton – sajnálnám, ha érteném, miért hagyták kinn a tiltótáblákat az autópálya megnyitása után, mert akkor bizonyára elmebajos lennék. Aki nem vállalja a szabálysértést, hagyhatja a kocsit az erdészeti út kezdeténél is (N 47° 30,557'; E 18° 29,188; 267 m), bár ott szűkebb a placc. Itt kezdődik a csend birodalma, de azért érdemes figyelni, jöhet rönkszállító teherautó, a favágók autója, vagy egyéb gépjármű, ha ritkán fordul is elő.

Az út végig aszfaltos, minősége az iskolai a közepes és a jó közt váltakozik. Országúti versenybringával nem nagy élvezet, 23 mm széles gumit ajánlok, de trekkinggel, montival, rekuval még ott is jó, ahol kidurvult kissé a burkolat az évtizedek alatt. A kevés kátyút könnyű kikerülni. Az emelkedők és lejtők enyhék, szóval fölfelé nem kesereg a barátnőnk, lefelé nem rohan életveszélybe a kölök. Váltós bringa azért kell hozzá, a túra nehézségét, az iménti skálán, ötös skálán kettesre teszem (a Vízmű-utak egyes besorolásúak, a Kékestető ötös). Mielőtt gyerekeket viszünk ide, érdemes egyedül körbejárni egyszer, de bárhol vissza lehet fordulni, tehát nem kockáztat sokat, aki rögtön családdal megy bringázni.

Az út gyönyörű így ősszel. Hol zöld alagútban kanyarog, hol nyitottabb részen látni el jó messzire. Néhol elhagyatott házikó áll (nemrég még laktak benne), pazar erdészházból táborozó központtá lett, majd mostanában a jelek szerint erdőgazdálkodási hasznosítású épületet alakítottak belőle. Így érkezünk meg a „magyar Dolomitokba”. Ezt a nevet én adtam neki.

Égbe nyúló hegycsúcsok és 2000 méternél magasabb hágók nincsenek ugyan, de dolomit-kőzetű sziklafalat, és sziklagyepes területet azért láthatunk. Kicsit odébb egy tipikus hungarikum ötlik a szemünkbe: valaha szépen elkészített, majd az enyészetnek átadott információs tábla. Később egy leágazás következik dél felé: a Fáni-völgyön át Vértesboglárra, vagy Csákvár környékére juthatunk.

 Kicsit távolabb, az egyenesben, jobbra nézve Hirczy Károly turistának állít emléket egy szépen rendbe rakott kőoszlop. Utána az Ördögszószék alatt újabb elágazás jön: az északi ág Tatabányára visz, érintve a Vértes leghíresebb forrását, a Mátyás-kutat, de az útminőség néhol elég gyenge. Innen már hamar kiérünk Vérteskozma határába, ahonnan vagy visszafordulunk, vagy megkérünk valaki, hogy hozza át az autót a titkos vértesi túra kiindulópontjától.

Szeretnél még több bringás túratippet? Kövesd a Kerékagyat a Facebookon!