Nem bűncselekmény, ha levágják a lakatot a bringáról, majd elviszik!

2016.10.21. 10:17

Pár napja egy kávézóban ültem, amikor az ablakon át egyszer csak látom, hogy két férfi épp a biciklimet próbálja elvinni. A váz egy közlekedési tábla oszlopához volt kikötve, ők meg nekiálltak kirángatni a táblát a helyéből. Lefotóztam őket, aztán kiszaladtam, épp mire sikerült a táblát kihúzniuk. Kicsit kiabáltunk, épp kezdtem hívni a rendőröket, amikor inkább mégis elmentek.

Hát, a rendőrséggel nem biztos, hogy sokra mentem volna. Épp most fedeztem fel itt a hírügyeletben, hogy tegnap a KEMK blog kitett egy rendőrségi határozatot, mely szerint ha valaki nem eltulajdonlási szándékkal viszi el más kerékpárját, az nem bűncselekmény, akkor sem, ha levágja a zárat. Sőt, mivel a bicikli nem gépi meghajtású, ezért jármű önkényes elvitelének sem minősül a dolog.

14671153 1788460181434044 2130480869991281589 n

Nem csoda, ha javulnak a bűnfelderítési statisztikák! De a parttalan cinizmus helyett koncentráljunk inkább a gyakorlati tanulságokra.

Ha legközelebb azon kapok valakit, hogy épp viszi a biciklimet, akkor járok a legjobban, ha fotózás és rendőrösdi helyett inkább nyugodt hangon megkérdem, hogy ugye karitatív célra gyűjtik a kerékpárokat valamelyik nélkülöző gyerekeket segítő szervezet javára, és ha bólogatnak, aláíratok velük egy papírt, a bringa árát meg levonom az adómból.