Tudod, mit ellenőriz a rendőr a bringán?

2016.10.29. 12:10

Van néhány szabály, amelynek megszegése miatt csak nagyon ritkán büntet a rendőr, a kötelező tartozékok hiányáért viszont azonnal bírságolhatnak, ezért mos elmondjuk, mire érdemes figyelni. És azt is, hogy miért éppen most.

Minden harmadik-negyedik bringán világít valamilyen lámpa az esti sötétségben, munkaidő után a budai rakpart kerékpárútján. Átlagos dolog ez, pedig a nappalok egyre rövidülnek és öt órakor besötétedik. Ilyenkor még egyértelműbb, ha valaki nem gondol a kötelezően előírt felszerelésekre. Egyáltalán tudjuk, hogy pontosan melyek ezek? 

A 6/1990. évi Köhém rendeletet legutóbb 2013-ban módosították, és mivel egy rendőri ellenőrzésen az ebben leírtakat kérik számon, összegyűjtöttem a fontosabb tudnivalókat. 

1. Könnyen kezelhető  és megbízható kormány, amely nem akadályozza a kerékpár más berendezéseinek működését

Köznapi nyelven itt pusztán arról van szó, hogy a bovdeneket úgy kell elvezetni, hogy a kormány a két végállás közt szabadon járjon, illetve fontos a kormánycsapágy állapota is, amelyet a legtöbb kerékpáron körmös kulccsal utánállíthatunk egy darabig. Ha ez nem segít, illetve a kormány akad, akkor viszont csak a csapágycsere segíthet. 

2. Külön működtethető első és hátsó fék

Sokan megelégszenek az első vagy hátsó fékkel, pedig egy komolyabb lejtőn tényleg fontos, hogy mindkét kereket lassítani tudjuk. A fékpofák cseréje a tucatbringákon legfeljebb pár ezer forintos kiadás, és ha már rászánjuk az időt, vagy elvisszük egy szervizbe, nézessük meg a bovdeneket is és ha kell cseréltessük ki őket.

3. Hangjelző berendezés, ami csengő hangot ad

Mivel néhány hete megírtuk, hogy egy magyar startup a bringacsengő forradalmasítására készül és találmányába riasztó, nyomkövető és navigációs funkciókat is beépít, nem tűnik feleslegesnek, hogy a rendelet már elektronikus hangjelző eszközt is elfogad. 

4. Elöl fehér vagy kadmiumsárga, hátul piros fényt adó lámpa

A cikk ötletét éppen a magyar bringások sajátos bringavilágítási szokásai adták. Az Országos Rendőr-főkapitányság ugyan nem vezet külön statisztikát a kerékpárok kötelező tartozékainak hiánya miatt kiszórt bírságokról, de jó tudni, hogy 5-től 50 ezer forintig bármi elképzelhető, miközben egy gombelemes-ledes lámpaszett kevesebb mint ötezer forintból a miénk lehet és már ezzel is elhárítottuk a bírságveszélyt. A szabály szerint a megfelelő első és hátsó lámpa fénye minimum 150 méterről látható, de ezt a legolcsóbb megoldások is garantálják, feltéve, hogy nem merül az elem, vagy megfelelő a vezetékkapcsolat a dinamóval, illetve a külső akkumulátorral.  

A legolcsóbb villogókkal csak annyit érünk el, hogy időben észre fognak venni a szembejövő és a mögöttünk érkező autósok, de a kis felcsíptethető lámpák nem világítják meg az utat. Az előírás szerint a lámpákat akár a fejünkön vagy a ruhánkon, táskánkon is elhelyezhetjük. Egy nagyobb fényerejű, tölthető akkumulátoros, ledes első fényszóró is kijön tízezer forint alatt. A választék óriási és az alapvető tudnivalókról már tesztet is írtunk. Ezt érdemes most újraolvasni. 

5. Elöl fehér, hátul piros fényvisszaverő

2013. előtt csak a hátsó prizma volt kötelező, a bringások jelentős része egyik helyre sem szerel fényvisszaverőt, miközben ez tipikusan az a tartozék, amelynek

hiányát messziről is könnyen kiszúrhatja a rendőr.

Két prizma vagy ezzel egyenértékű öntapadós matrica igazán nem drága, feltenni egy perc és többé nincs gond. A városi bringákon a pedálprizma is jellemző, és mivel folyamatosan mozog menet közben, még könnyebben észlelheti egy közeledő autós. Nem árt néha letörölni. 

6. Küllőprizmák

A nem a bringás hibájából bekövetkező balesetek jelentős hányada elkerülhető lenne, ha az autósok oldalról is gyorsabban észrevehetnék az előttük áttekerő bringást. Aki néhányszor tekert már este egy nagyvárosban, az pontosan tudja, mennyit jelenthet két pár küllőprizma, vagy egy-egy fényvisszaverő csík a gumiabroncsok oldalfalán, esetleg ezek keveréke. Számos olyan gumiabroncs létezik már, amelyekre gyárilag sütnek ilyen csíkokat, érdemes ezeket választani A rendelet szerint legalább az első kerékre két sárga fényvisszaverő eszközt kell tennünk, de jobb, ha mindkettőre teszünk egy párat. 

Nem kötelező, de ajánlott a bringás bukósisak (bár erről megoszlanak a vélemények), és legalább egy olyan ruhadarab, amelyet legalább részben fényvisszaverő anyagból varrtak. Bármivel javítjuk is az észlelhetőségünket, azzal az életesélyeinket növeljük ha sötétedés után vagy pirkadat előtt az autók közt tekerünk.

Még több tippért kövesd a Kerékagyat a Facebookon!