A bringád fagyálló. És te?

Jó tanácsok több száz klilométeres téli bringatúrákhoz

2017.01.07. 15:24
23 hozzászólás

Kora hajnali órán kaptatok a hosszú emelkedőn Bőszénfától Kaposvár felé. Felnézek az égre, tízszer annyi csillagot látni, mint városból: a Zselicben Európa-szerte a legcsekélyebbek közé tartozik a fényszennyezés, külföldről is jönnek a csodájára. De mintha kétoldalt is a Tejút ragyogna: LED-lámpám kévéjében csak úgy szikrázik a dér. Mínusz tíz fok lehet.

Tegnap bringáztunk le Pestről a cimborámmal, aki ott maradt disznóölésen, egyedül tartok hazafelé. Vérvörös napkelte után fehérre fagyott tájon haladok, nyílegyenesen száll fel a füst a kéményekből, embert nem látni, behúzódtak a házakba. Ha látnának, és különösen ha tudnák, hogy 440 kilométeres bringatúrán vagyok januárban, tán keresztet vetnének, vagy a homlokukat kopogtatnák. Pedig bringázni télen is jó!

A bicikliben nincs hűtő- és ablakmosó folyadék, mint az autóban, tehát eleve fagyálló – amint például a vagány walesi nő, Maria Leijerstam túrája igazolja: vastagkerekű rekumbens-trájkjával elpedálozott a tengerpartról a Déli Sarkra, és átszelte a Bajkál-tó jegét (600 km). Példájának követésére természetesen senkit sem akarok buzdítani, hiszen aki elég lökött hozzá, nekiindul magától is, annál inkább téli bringázásra, itt a közelben. Csak a saját, korántsem teljes körű tapasztalataimat tudom megosztani, amelyeket országúti versenybringával, montival és fekvőbringával szereztem.

Autós újságíróként telente sokszor jártam Skandináviában, többek között Lappföldön, és meglepett, hogy arrafelé télen is bicikliznek. Semmi szöges gumi (pedig náluk kapható efféle), csak úgy simán, havon-jégen. Ugyanúgy, mint nyáron. Bevallom, én általában csak száraz aszfalton szoktam – öreg csont könnyen törik, de nehezen forr össze. Latyakban ritkán, mert árt az amúgy sem túl hosszú élettartamú, viszont annál drágább láncnak, váltónak, féknek.

A hideg nem probléma, fel kell öltözni, és kész. Sokan viselik el könnyebben, mint a kánikulát, amikor egy bizonyos határon túl nem lehet levetkőzni, egyrészt a közszemérem tisztelete, másrészt a napégés veszélye miatt. Az öltözet legyen réteges, a nedvességet a külső felületre szállító, és nem légmentesen zárt, hanem a kellő mértékben átszellőző. Általánosan érvényes recept nincs, személyes kísérletezés vezet célba, lehetőleg folyamatosan alkalmazkodva a hőmérséklet csökkenéséhez.

Harapós hidegben elsősorban a kezet és a lábfejet kell védeni. Aranyat ér egy dupla (kivehető belsőjű) síkesztyű. Ha nincs kimondottan téli cipőd, lehet nejlonzacskót húzni a dupla zoknira, vastag, régi zoknit kívülről a cipőre, vagy neoprén-kamáslit használni. Rekun előre néz a talp, és a fémstopli hőhídként hozza be a hideget, ezért izolír-matracból papucsszerűséget készítettem a pedálra, jól bevált. Ha mégis kezd elmenni az érzés a lábujjakból, visszahozható némi topogással.

A símaszkot arcvédő kendővel, maszkkal lehet kiegészíteni – én magam sosem használtam, mert akadályozza a légzést, és gusztustalanul bepárásodik. És óvni kell a fagytól a pozíciójából adódóan előre néző, hmmm, szóval a cerkát. Én már kényszerültem rá, hogy egy odapakolt sapkával óvjam a lehűléstől.

Az erőkifejtéssel egész másképp kell gazdálkodni, mint nyáron. Az egyenletes hőfejlődés a lényeg. Emelkedőkön csak annyira tanácsos hajtani, hogy ne izzadj ki, mert a lejtőn tehetsz újságpapírt a dzsekid alá, szedhetsz magadra, amit akarsz, megfázhatsz. Felfelé szép lassan, lefelé csak olyan gyorsan, hogy ne hatoljon csontig a szél, vízszintesen pedig úgy, hogy épp jó legyen a hőérzet.

Nagyon fontos, hogy legyen kéznél egy-egy fokozattal melegebb, illetve kevésbé meleg gönc, hogy be tudd tartani a kitartási sportok „mielőtt-szabályai” közül az alkalomhoz illőket: vetkőzz, mielőtt megizzadsz, öltözz, mielőtt átfázol! Ha egyszer beizzadtál, nem szabad megállni a végéig, viszont néha elkerülhetetlen, ha mondjuk defektet kapsz. Na igen, a defekt... Ugye nem olyan külsőt használsz, amelyet nyáron is alig tudsz leszedni a felniről? És ugye kevláröves, defektmentes az a külső? Mert nem lesz öröm, ha fagyos ujjakkal kell szerelni, és megdermedt ragasztóval kínlódni.

Figyelembe kell venni, hogy hosszabbak a sötétség órái, ugyanakkor a hideg miatt rövidebb ideig bírják a ceruzaelemek – legyen kéznél pótlás! Egyébként nekem három hátsó lámpám van, egy középen felül, kettő a villákon. Így, ha valamelyik megadná magát, még mindig látható maradok, másrészt egyetlen fényforrás alapján nehezen érzékeli a távolságot a hátulról érkező autós, de amikor háromfelé szalad szét a piros villogás, észreveszi, hogy közel vagyok. A hajtás mellett energiát fogyaszt a hideg is, enni kell közben.

A csoki kőkeményre fagyhat, a gabonaszelet nem.

Kulacs helyett termoszt viszek, jó édes teával, mennyei érzés azt kortyolgatni. Volt úgy, hogy montis túrára, olyan télben, hogy a kérges hó megbírta a bringát, forralt bort töltöttem a termoszba – az is befagyott.

Alkalom mindig adódik egy jó téli hajtásra, mint amikor február végén sízni mentünk Ausztriába. Az unokák felnőttek már annyira, hogy nem kellett terelgetnem őket, pár nap elég nekem a pályagyalulásból és a Glühwein iszogatásából a hüttében. Előre sejtettem is, hogy így lesz, ezért a lécek mellett beraktam a kocsiba a fekvőbringát. Egy reggelen elvittek Innichenbe, ahol a Dráva ered, és magamra hagytak.

A folyó menti kerékpáros útvonalon, vagy ahol azt jég borította, országutakon bicikliztem három napig, Villachon és Mariboron át, Letenyéig (486 km),

ahol felszedtek a hazafelé tartó többiek. Egyik szállásadóm csodálkozott: csak áprilistól szoktak jönni... Az enyém volt a tél, a folyó és a táj, egyik legszebb túrámként emlékszem rá.

Érdekel hogyan bringázhatsz télen? Kövesd a Kerékagyat a Facebookon!