Ilyen a felhők felett bringázni

Ha valaki Ausztriában szeretne bringázni, a legkézenfekvőbb célpont Semmering. Erről a bringaparkról a nem is olyan rég  írtunk, de ha egy kicsit távolabbra merészkedünk, hasonló élményekben lehet részünk, és még változatosabb környezetben próbálhatjuk ki a terepbringázást. A Hegymenet túra jó apropó volt arra, hogy még több bringaparkot meglátogassunk Ausztriában, most ezeket mutatjuk be.

Königsberg alig több mint 100 kilométer Semmeringtől, Hollenstein/Ybbs városában foglaltunk szállást, innen alig négy kilométerre található a pálya alja. Akárcsak előző nap Semmeringben, itt is kihívások elé állított az időjárás, ezért csak akkor tudtunk bringázni, ha a 20 centis havat ellapátoltuk a nyomvonalról. A pálya 2016. második felében készült el, ezért a hidak, ugratók és egyéb elemek tökéletes állapotban voltak, amikor a hó engedte a gurulást, igazán élvezetesen lehetett tekerni. Fontos, hogy még ezt a freeride pályát is

Mivel az ugratók és érkezők közti részt feltöltötték, így simán át is lehet gurulni rajtuk, a hidak pedig elég szélesek ahhoz, hogy véletlen se essen le róla senki. Látszik, hogy rengeteg munkát fektettek az építésbe, a két üzemeltető, Jakob és Herbert aggódtak is, hogy a havazás tönkreteszi a friss földmunkát. A freeride pálya végén, a síháznál további elemeket építettek, ezeket fiataloknak és kezdőknek szánják. Van itt pumptrack (pumpa pálya), melynek lényege, hogy tekerés nélkül, csupán a bringát a hullámokon átpumpálva kell megtartani a lendületet az amúgy sík pályán. A napi felvonó bérlet 15 eurótól indulnak, de persze gyermekeknek olcsóbb, és bérlet is váltható.

Miután lelapátoltuk a havat a hegyoldalról, továbbindultunk a következő állomásra, Weissenseere. Ez máj komoly távolság, Königsbergtől 300, Budapesttől több mint 600 kilométer, hiszen ez már az ország déli részében, Karintiában található. Aki szeret autózni, annak már a tóparti városhoz felvezető szerpentin is élmény lesz, ennek a kanyarjai és minősége is versenypályára emlékeztet. Weissensee városa 945 méteren fekszik, és bár nem ez a legtökéletesebb bringapark, de vitathatatlan, hogy a táj itt a legcsodálatosabb.

A tó egy völgyben fekszik, a környező hegyekben több mint 150 kilométernyi hegyi bringás ösvényt jelölte ki, 11 szakaszra felosztva. Akármerre indul el az ember, ugyanazt a megunhatatlan sormintát látja: lent a tó, fölötte zöldell a fenyves, aztán szikla, végül hó, majd a szinte természetellenesen kék ég. Mi azokat a pályákat látogattuk meg, ahol a gravitáció dominált, a Naggler Almra épített Weissensee Single Trailen 370 méternyi szintkülönbséget lehet lenyomni három kilométeren. Ellentétben az eddigi pályákkal, itt nagyon kevés az épített elem, a pályát természetes akadályok közt jelölték ki.

Bár rengeteg a hajtűkanyar, egyáltalán nem meredek a pálya, így kis szintkülönbséggel lehet hosszan gurulni, igaz, nagyobb tempóval elég nehéz végigfűzni a nyomvonalat. Sok a kő, még több a gyökér, viszont a jellegzetes erdőtalaj elég jól tapad, ellenben az ösvény szűk, a fák közel vannak. Ezt az egy nyomot tudtuk kipróbálni, hiszen a látogatásunk alatt még ez a pálya sem volt nyitva, egy hoteltulajdonos vitt fel minket a saját autójával az ösvény elejére. Természetesen ezt a nyomot is úgy alakították ki, hogy egy kezdő is teljesíteni tudja, a kihívás a tempó növelésével lesz nagyobb. Egyben teljesíteni nem sikerült, mivel az erdőben nincs öt méternél több egyenes, így a folyamatos döntögetés és kigyorsítás rendesen megdolgoztat.

A pálya sem rossz, de a valódi élmény akkor is a táj lesz, mi is legalább ötször álltunk meg lefelé csak úgy nézelődni. 12,4 euró a felvonójegy körönként, ami soknak hangzik, de ebben már a bringabérlés is benne van. Egy átlagos kondival rendelkező embernek 7-8 kör bőven sok, ráadásul a pihenőkkel pont el is megy a nap. Weissensee után a következő állomás az Area One volt Villach mellett. Ez nem hagyományos értelemben vett bringapark, hanem egy játszótér és egy bringás iskola sajátos keveréke.

Herwig Kamnig, a helyi bringás klub elnöke összefogott néhány helyi kereskedővel, és megcsinálták a pályát, amely

A terület kicsi, a bringát feltolni mindössze öt percbe telik, utána öt rövid nyomon lehet gyakorolni. Az egyik véglet a természetes akadályokon áthúzott ösvény, a másik az épített, olyan kanyarokkal, hogy vízszintesig lehet dönteni a bringát. Persze nem csak száguldani lehet, mivel Herwigék olyan akadályokat is építettek, melyeken az egyensúlyérzék fejleszthető, és mindegyik ilyen elemből több is van, így betartható a fokozatosság.

A pálya bárki számára nyitott, ingyenes, de be lehet fizetni edzésekre is, amiket helyi sportolók tartanak. Több mint 700 munkaóra volt, mire jelenlegi formájában elkészült, és amellett, hogy tényleg minden korosztály és tudás mellett jól érezhetjük magunkat, a táj is gyönyörű.

Az utolsó állomásnál éreztük, hogy a legjobb maradt a végére, hiszen a Petzen Flow Trailnél két szám mindent elmond: 900 méter szintkülönbség, 11 kilométernyi lejtős pálya. Ez Európa leghosszabb flow trailje, melynek lényege, hogy

nincs öt egyenes méter, vagy egy kanyar, vagy egy domb folyamatosan jön, így mire az ember végig ért a 11 kilométeren, minden izomrostja ég. A kanyarok legalább 1-1,5 méter magas döntött kanyar, ezeket némi tapasztalattal fék nélkül lehet venni, vízszintes testhelyzetben. Több mint 200 ilyen van a pályán és ettől lesz utánozhatatlan az élmény.

Mivel a pályát most is építik, csupán két kört mehettünk rajta, de ez a 22 kilométernyi intenzív tekerés így is több volt mint amit az előző négy nap alatt összesen gurultunk. Ez a freeride legtisztább élmény, mindegy, mennyire tud bringázni az ember, ezt nem szabad kihagyni. Az ösvény egyik oldala helyenként egy sziklafal, a másik egy 500 méter mély szakadék, mégsem fordult meg a fejemben soha, hogy veszélyben lennék, és a látvány is fantasztikus. A pálya teteje közel 2000 méter magasan van, innen elindulni lefelé az egyik legnagyobb bringás élmén volt, amit valaha megéltem.

Árakat még nem sikerült megtudnunk, mivel ottjártunkkor még egy hónap volt a pálya hivatalos megnyitójáig, de legalább egy kört mindenképp megér, már csak a látvány is. Természetesen, akinek nem jön be a döngölt talaj, az is megtalálja a számítását, ugyanis építettek egy ugyanilyen hosszú, természetes akadályokból álló ösvényt is.

A Peca hegy alatt futó járat végig kivilágított, ennek ellenére a fejlámpa vagy bringalámpa használata erősen ajánlott. A túra a helyi bányászmúzeumból indul, egy 2-3 fős csoportnál fejenként 25 euró a belépő. Érdemes melegen öltözni, a föld alatt állandó a nagyjából 10 fokos hőmérséklet. Cserébe nem mindennapi az élmény, mi mindenképp kipróbáljuk, ha visszajutunk. Petzen mindössze 400 kilométer Budapesttől, vagyis érdemes ráépíteni egy hosszú hétvégét.

Áprilisban egy hetet bringáztunk az osztrák Alpokban, hol hóban, hol napsütésben, hol harminc centi hóban, az élmény felejthetetlen. Ha valaki egy kicsit is érdeklődik a terepbringázás iránt, muszáj egy hétvégét eltöltenie egy olyan parkban, amit kifejezetten erre a célra alakítottak ki. Egyrészt mindenhol lesz sikerélménye, mert az üzleti modell sem engedi, hogy csak a profik érezzék jól magukat, másrészt ott a táj, amit egy élet alatt sem lehet megunni. Ha a hazai ösvényeket már letudták, irány az Alpok.

Több túratippet olvasnál ? Kövesd a Kerékagyat a Facebookon!