Bringakölcsönzők foglalják le a belvárosi kerékpárparkolókat

2017.09.11. 08:48

Nagyon érdekes problémára hívta fel a figyelmemet Ákos. Annyira érdekes, hogy nem is igazán tudom eldönteni, kinek adjak igazat a kérdésben, mi lenne a tuti megoldás, szóval inkább megosztom veletek, kíváncsi vagyok, ti hogy látjátok.

Küldött ugyanis egy képet a hosszú huzavona után pótolt Vörösmarty téri bringatárolóról:

Tulajdonképpen jó ránézni, hogy használják! Aztán egy másikat a Műcsarnok mellől:

Kicsit homogén az állomány, de végül is itt sem volt felesleges a beruházás. Végül egyet a Vigadó elől:

Na igen, itt már kicsit sűrűn állnak a gépek, igazából elkelne egy új támaszsor. Vagy mégsem?

Nem kell sokat meresztgetnünk a szemünket, hogy meglássuk a hasonlóságokat a képen: ugyanaz a bringabérlő-társaság foglalja el a támaszok nagy részét mindegyik helyen. Ez egyébként a kerékpáros Ubernek nevezett Donkey Republic, amely közösségi változatának elindulását mi is üdvözöltük néhány éve a Kerékagyon(mint azóta megírták nekünk, ma már nem közösségi alapon, Airbnb/Uber modell szerint működnek, hanem hagyományos dokkoló nélküli bringakölcsönzőként franchise-rendszerben).

A dolog azóta annyira sikeres lett, hogy Amszterdamban már a nyáron betiltották egy rakás másik dokkoló nélküli bringakölcsönzővel együtt. Hasonló történt egy másik céggel Londonban.

Nálunk is ezt kellene tenni? Nehéz ítéletet mondani. 

Mi szól a működésük mellett?

  • A legtöbbször nincsenek kihasználva ezek a támaszok (bár azért a fenti képen is láthatunk olyat, hogy némelyik megtelt, szóval ez nem minden esetben állja meg a helyét).
  • Budapest abban a fázisban van, hogy még bátorítani kell a bringázást.
  • Tiltás helyett miért nem növelik meg inkább a támaszok számát? Ez nem olyan jelentős költség.

Mi szól ellenük?

  • Egy közpénzen kínált szolgáltatást azért nem tudnak használni a város lakói, mert valaki ott a vállalkozását futtatja.
  • A fővárosnak van saját kerékpáros rendszere, amely ráadásul felfuttatási fázisban van még mindig, vagyis nem érdekünk, hogy elszipkázzák tőle a felhasználókat. Fenntartása ráadásul jelentős költséget igényel. Teljesen abszurd, hogy Budapest a saját cégének konkurenciáját támogatja azzal, hogy parkolóhelyeket épít nekik. 
  • Ha valóban nem kerülnek olyan sokba az új támaszok, akkor miért nem telepítenek ilyet a kerékpárkölcsönzők?

Mi a megoldás?

Szerintem semmiképp nem a betiltás. Új támaszokra van szükség, ezek költségét viszont nem nekünk, városlakóknak kellene állnunk.

A logikus az lenne, ha a bringás társaságok finanszíroznának újakat, amiket a fővárossal egyeztetve helyeznének ki a túlhasznált pontokon. 

Ha igazán jó fejek lennének, akkor ráadásul épp úgy használhatnák azok fölös kapacitását a városi bringások, ahogy most ők használják a köztárolókat. PR szempontból sem lenne rossz húzás.

Na és szerintetek?

FRISSÍTVE: A poszt megjelenése után nem sokkal jelentkezett a bringákat üzemeltető Donkey Republic is. Mint írják, a cég "szolgáltatásával ki szeretné egészíteni Budapest közbringarendszerét, a MOL Bubit, hogy a magyar főváros közlekedése még fenntarthatóbbá váljon. Valamint befektetéseket is tervez annak érdekében, hogy hatékonyan hozzájáruljon a város kerékpárosbaráttá alakításához, többek között publikus, bárki által használható kerékpárparkolókat tervez építeni. Ennek érdekében felvette már a kapcsolatot a BKK-val."

Örömmel olvasom, ez nagyjából egyezik azzal az állásponttal, amit én is megfogalmaztam. Ezen kívül megírták azt is, hogy hamarosan továbbterjeszkednek Zuglóban, azokon a részeken, ahol egyáltalán nem is működik Bubi. Itt  a kerületi önkormányzat gondoskodik majd támaszokról.

Neked is van bringád? Kövesd a Kerékagyat a Facebookon!