A pedál nélküli ősbringa, mint egy ügető ló a negyedik órában

A futógép szót meghallva nem biztos, hogy mindenkinek a kerékpározás ugrik be, pedig a bicikli ősét így hívták, vagy drezinának, ha valakinek az többet mond. Az első futógépet 200 éve, 1817-ben a német Karl von Drais fejlesztette ki. Pénteken erre is emlékeztek a Közlekedési Múzeum szakmai estjén, ahol a magyar fabiciklisek is megjelentek. 

A futógépnek két kereke van, tehát kerékpár, de a ma bringákhoz képest távolra szakadt, tenyeres-talpas rokonnak néz ki. Az eleje olyan, mint egy frontális balesetet szenvedett orrszarvúbogár szarva. A kormányrendszert ugyanis a lovaskocsiktól kölcsönözték, csak itt nincs ló, hogy fordítsa a rudat, így azt visszakanyarították a nyeregben ülőhöz. Oldja meg saját erőből. A nehéz, majd' 30 kilós faalkotmány és a vasalt kerekek is a szekerekkel való rokonságot bizonyítják. A kormányzást segítő könyöklő – ami csak ígéri a kényelmet  –   és a Simson-motort idéző nyereg már csak a ráadás. De a legfontosabb különbség a mai biciklikhez képest az az, hogy nincs se pedál, se lánchajtás. A gyakorlott futógépes, lábával a földet kaparva, kecses balettugrásokhoz hasonló mozdulatokkal lökte magát előre. Hídvégi János muzeológus szerint úgy kell csinálni, mintha a fotelben ülnénk és lógáznánk a lábunkat. A mozdulat egyébként a legtöbb emberben benne van, gyerekként sokan ültek lábbal hajtós motoron vagy bringán, tulajdonképpen futógépen.

Ha már a kocsiktól lopott ötleteket Von Drais, kézenfekvő volt, hogy a futógépeket bognárok készítették, szabvány természetesen nem volt, így elég sok formájú és méretű fabringa jelent meg. A méreteket igyekeztek mindig a megrendelőhöz igazítani, de elég gyorsan rájöttek, hogy csavarokkal csak a nyeregmagasságot is lehet szabályozni, ezután már nem kellett annyi modell.  

A drezinának voltak előképei, csak egy baj volt velük, kormányt nem találtak ki hozzájuk, így minden kanyarodás előtt le kellett szállni a gépről az irányba állításhoz. Ha nem is könnyen használható a kormányszerkezet, a futógép mégis nagy lökést adott a kerékpárfejlődésnek, hiszen hét-nyolc évtized sem telt el megjelenése után, már kialakultak a ma ismert biciklik. Egyébként a később elterjedt 26 colos kerékméret is a drezina sajátja volt. 

Karl von Drais találmányát nagyon praktikusnak látta, és egy mai fejjel nem könnyen dekódolható sebességtáblázattal ajánlotta gépét.

1. Hegynek fel jó országúton olyan gyorsan halad, mint egy siető ember,
2. Sík vidéken, erős zápor után, mint egy postai futár a második órában,
3. Sík vidéken, száraz gyalogúton, mint egy ügető ló a negyedik órában, 
4. Hegytetőről le gyorsabb, mint egy ló verseny vágtában.

Ezt kilométer per órába nehéz átszámolni kapásból, de a velocipédezésben is jó, már veteránkerékpárok világbajnokságát is szervező Halápi Sándor elmondta, 15-20 kilométer per órás tempót hosszabb távon is fent lehet tartani a futógéppel. Persze nagyobb erőfeszítéssel, mintha ugyanilyen sebességgel tekernénk egy mai bringán. A csúcssebesség is korlátozott, mert a futógépen nincsen fék, illetve a hajtó láb maga a fék is. A lejtőn 30-as tempó fölé gyorsuló gépet már nagy mutatvány lestoppolni.  „A fa inog, az erős vibráció pedig elfárasztja az embert, balesetveszélyes gyorsan gurulni a lejtőn."  – mondta Halápi, aki szerint amolyan Frédi és Béni-módra kell megállni. A cipő persze így kopik, a láb pedig fárad. Utóbbi a hajtásban is kikészül. Halápi ezt idén éppen a karlsruhei veteránkerékpáros vb-n tapasztalta meg, ötórányi (nyolcvan kilométernyi) futógépezés után leállt. Később azért a sprintszámban vb-3. lett. A gépét pont Hídvégi készítette el, aki pedig Eb-t nyert.

A muzeológus elmondta, még Németországban is szinte lehetetlen eredeti drezinákat találni, a faszerkezet miatt nem valami tartósak, és hát tényleg csak néhány évtizedre korlátozódott virágkoruk, így a múzeumokban lévő futógépek legtöbbje is rekonstrukció.

A drezinák elég széles körben elterjedtek, de arról nincs adat, hogy Magyarországra is került volna belőlük. New York-ban, Londonban és Milánóban viszont ki is tiltották volna a futógépeket. Látszik, hogy gyalogos-bringás utálkozás sem új keletű. A 19. század eleji utak sem arra voltak tervezve, hogy valaki abroncsos fakerékkel simán guruljon rajtuk, így a futógépesek szívesen mentek fel a burkolattal ellátott, olykor asztfaltozott járdákra. 

Persze nem ebben a kultúrtörténeti adalékban kell keresni a drezina fontosságát. Arról már beszéltünk, hogy a kerékpárfejlődésben milyen szerepe volt, de Hídvégi szerint az egyéni (járművel való) közlekedés megteremtésben is úttörő lett a futógép. Emellett pedig a társas kapcsolatokat is fejlesztette. A drezinások hétről hétre összegyűltek és kikerekeztek egy-egy  parkba vagy erdőbe piknikezni. 

Karl von Drais nem csinált nagy üzletet a futógépből, mert szabadalma csak a Badeni Nagyhercegségre terjedt ki, azon kívül pedig mindenki kapott a lehetőségen és legyártatta saját kerékpárját. A német báró azért arra így is büszke lehetett, hogy elindította a bicikliforradalmat.

A Kétszáz éve két keréken - Kétszáz éves a futógép kiállítás október 14-ig látogatható a budapesti Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben. Most szombaton családi nap is lesz tíztől, ahol ki lehet próbálni a futógépeket, lehet bringát és bukósisakot dekorálni, a kerékpárral érkezők pedig tombolát kapnak.

Neked is van bringád? Kövesd a Kerékagyat a Facebookon!