Mária
-7 °C
3 °C

Mindkét demokrata jelölt népszerűbb Bushnál

2004.02.19. 15:57
A két versenyben lévő demokrata elnökjelölt, John Kerry és az utóbbi előválasztásokon sikerrel szereplő John Edwards már tíz százalékkal vezet George W. Bush elnök előtt a közvélemény-kutatásokban. Elemzők szerint Bushnak bőven vannak tartalékai és a történelem is mellette szól.
Bár az amerikaiak kis többsége ugyan még mindig elégedett azzal, ahogyan Bush ellátja elnöki teendőit, mégis elbukna egy mostani újraválasztást - derült ki a Gallup, a CNN és az USA Today című napilap megbízásából készült felméréséből.

Egy hónap alatt fordult a kocka

A közvélemény-kutatás adatai szerint John Kerryt a szavazók 55, Busht 43 százaléka támogatná egy párharc esetén. John Edwards, az egyetlen demokrata jelölt, aki még eséllyel harcol Kerryvel szemben a jelöltségért, tíz százalékot verne Bushra.

Tíz napja Bush még döntetlenre állt Kerry ellen, és biztosan vezetett Edwards előtt. Bush januári 55 százalékos támogatottsága 43-ra esett, míg Kerry most érte el az 55 százalékot, Edwards 54 százalékon áll azok körében, akik valószínűleg elmennek szavazni - írja az USA Today.

Az elnök megítélésének leginkább az ártott, hogy a napokban kiderült: Bush a vietnámi háború idején elég lazán kezelte katonai szolgálatát. Nem javította népszerűségét az sem, hogy még mindig nem leltek az iraki tömegpusztító fegyverek nyomára, és a mind nagyobb erőfeszítések sem eredményeznek demokráciát a megszállt Irakban.

Bush erős, nem kell még elásni

Annak ellenére, hogy a szonda szerint Bush bajban van, korai lenne még következtetéseket levonni a november 2-ai elnökválasztást illetően - állítja Stephen Hess, a Brooking Institution szakembere. Hess úgy látja, mind Irak, mind az amerikai gazdaság kiszámíthatatlan tényező, valamint Bush kampánya még nem öltött formát.

"Ám enyhe kifejezés lenne azt állítani, hogy nem kezdte meg még kampányát az a Bush, aki százmillió dollár tetején csücsül." - idézi a lap Hesst.

A kutatás pozitívumokat is állít Bushról: az emberek továbbra is erős vezetőnek és mélyen erkölcsösnek tartják. Elnöki teendőivel a lakosság 51 százalékban elégedett, ráadásul a II. Világháború óta minden olyan elnök megnyerte a következő választást, akinek munkájával a terminus közepén az emberek legalább 50 százaléka meg volt elégedve.