Árpád
-1 °C
9 °C

Több mint százhetven halott az iraki merényletekben

2004.03.02. 20:23
Beszámolók szerint hét robbanás rázta meg Bagdad és Kerbela városát, eddig összesen 143 halottról érkezett jelentés a síiták szent ünnepének, az ásúrának napján. A szent városnak számító Kerbelában kedden mintegy kétmillió zarándok gyűlt össze. A robbanásokkal közel egyidőben merényletet követtek el egy amerikai katonai jármű, illetve az al-Dzsazíra arab televízió stábja ellen. Síitákra támadtak ismeretlenek Pakisztánban is, 41 ember meghalt.
Sorozatos robbanások rázták meg Bagdad és a közép-iraki Kerbala városát Irakban kedd délelőtt. A kerbalai robbanások a 112 embert öltek meg, 240-nél többet megsebesítettek. Bagdadban 58-an vesztették életüket és 225-en sebesültek meg.

A robbanások az iszlám szent napján, az ásúra ünnepen következtek be. Az eseményre becslések szerint több mint kétmillió ember érkezett Kerbelába.

A CNN kerbelai tudósítója arról számolt be, hat robbanást lehetett hallani öt percen belül, a robbanás körzetében minden csupa vér volt és leszakadt emberi végtagokat lehetett látni. Az iraki hatóságok szerint négy robbanás történt a város kapuinál.

Három robbantásos merénylet elkövetését hiúsították meg az elmúlt 24 órában a síiták szent városában, Nedzsefben - közölte kedden Abdelaziz Hakim az iraki ideiglenes kormányzótanács tagja. Jelentős mennyiségű robbanóanyagot találtak - közölte további részletek nélkül.

Robbanások Bagdadban is

Tekintse meg képeinket!
A kerbelai robbanásokkal egy időben, hatalmas robbanást lehetett hallani Bagdadban is. A detonáció az iraki főváros északi felében lévő Hazimija szentélynél történt, Bagdad egyik síita negyedében. A robbanásban kórházi források szerint 58-an haltak meg.

Ugyancsak Bagdadban pokolgép végzett egy amerikai katonával, egy másikat pedig megsebesített a robbanás. A bombát a katonai járműre dobták - jelentette a CNN. Az amerikai katonai szóvivő szerint ennek a támadásnak semmi köze nem volt ahhoz a robbantásos merénylethez, amelyet ugyancsak kedd reggel hajtottak végre Bagdadban.

Az amerikaiak ellen most elkövetett bagdadi támadás nyomán 548-ra emelkedett azoknak az amerikai katonáknak a számra, akik a háború tavaly márciusi kezdete óta vesztették életüket Irakban - számolt be az MTI.

Támadás érte az al-Dzsazírát

Támadás érte Bagdadban az al-Dzsazíra arab televízió forgatócsoportját. A katari központú műholdas csatorna kedden arról számolt be, hogy felrobbantották azt az autót, amellyel az al-Dzazíra bagdadi irodájának munkatársai közlekedtek.

Síiták és szunniták közötti feszültség

A bagdadi Musza el-Kázim imám szentélyben és környékén három öngyilkos merénylő robbantotta fel magát - közölte Mark Kimmitt. A negyedik merénylőt, akinek a testére erősített robbanószerkezet nem lépett működésbe, elfogták. Kerbelában egy öngyilkos merénylő, több pokolgép, valamint aknalövedékek okoztak mérhetetlen pusztítást. A merényletekkel összefüggésben az iraki rendőrség négy embert vett őrizetbe.

Az ásúra ünnepe
Az ásúra az iszlám vallás egyik legszentebb napjának számít. Az ásúra ünnepén a síiták a VII. században mártírhalált halt Huszein imámról, Mohamed próféta unokájáról emlékeznek meg. Huszeint 72 rokonával, illetve követőjével együtt a keresztény időszámítás szerint 680-ban a jelenleg Irak területén lévő Kerbelánál, az Eufrátesz folyótól nem messze vívott csatában ölték meg Jazid kalifa katonái. Lényegében ezzel vált ketté az iszlám vallás két nagy ágra, a síita és a szunnita hitre. A zarándoklatot Szaddám Huszein rendszere betiltotta.
forrás: MTI

Az események egy nappal azután következtek, hogy az iraki kormányzótanács - hosszas vita után - elfogadta az ország ideiglenes alkotmányát. A dokumentumot hivatalosan szerdán írják alá.

Helyszíni tudósítók arról számoltak be, egyre nagyobb a veszélye annak, hogy elfajul a két iszlám ág, a síita és szunnita hívők közötti ellentét. Mivel Szaddám diktatúrája a szunnita keveseknek kedvezett, most sokan attól tartanak, a megerősödő síitákat politikai ellenfélnek tekintő szunniták fegyverekhez nyúlnak. Más feltételezés szerint a merényletekkel szándékosan akarjnak feszültséget kelteni.

A vallási ünnepre ezért különösen készültek a biztonsági erők: a városban nagy létszámban járőröznek lengyel katonák és síita rendőrök.

Síita hívőkre támadtak Pakisztánban is

Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak egy síita muzulmán szertartás résztevőire kedden a nyugat-pakisztáni Kvetta városában, legalább 41 embert megölve és mintegy 150-et megsebesítve - jelentette az AP amerikaki hírügynökség.

Irfan Rana helyi újságíró szerint a kvettai lövöldözés után egy robbanás is történt. Egy másik helyszíni tudósító több, feltételezhetően öngyilkos merénylők által okozott robbanásról beszélt.

A gyilkos támadás után a feldühödött síiták zavargást kezdtek, üzleteket gyújtottak fel Kvettában, a hatóságok ezért kijárási tilalmat rendeltek el az 1,2 millió lakosú nyugat-pakisztáni nagyvárosban.