Vilma
-7 °C
4 °C

Szigorítanák a gyülekezési jogot Oroszországban

2004.03.31. 17:32
Erős politikai támogatottsága miatt valószínűleg hamarosan hatályba lép egy az utcai demonstrációkat jelentősen szigorító orosz törvény, amely betiltaná a tüntetést a közintézmények, nagykövetségek, nagyobb utak, illetve oktatási intézmények közelében.
A Duma nagy többséggel szavazta meg annak a törvénynek az első tervezetét, amely jelentősen korlátozná a demonstrálás lehetőségét Oroszországban - értesült a BBC.

A törvénytervezet ellen a Duma épülete előtt, a szavazás ideje alatt tiltakozó tüntetőket a rendőrség előállította, néhány személyt letartóztattak.

Demokráciát ígért

A tervezet érdekessége, hogy Vlagyimir Putyin elnök újraválasztásakor azt ígérte, elkötelezett marad az orosz demokrácia iránt. Ennek ellenére egyre több emberi jogi szervezet tiltakozik amiatt, hogy Oroszországban sérülnek a demokratikus jogok, az új tervezetet pedig alkotmány- és demokráciaellenesnek nevezték.

A törvénytervezet, amit 294:137 arányban fogadtak el az orosz képviselők, tiltaná a közintézmények, a kormányzati épületek, a nagyobb utak, a csővezetékek és ipari területek közelében, a nagykövetségeknél és nemzetközi szervezetek épületeinél, valamint a kórházaknál, oktatási intézményeknél a gyülekezés bármely formáját, beleértve a felvonulást, illetve a tüntetést.

A tervezetet a kormány is jóváhagyta, arra hivatkozva, hogy az ilyenfajta közesemények veszélyeztethetik az adott intézmények biztonságát.

Nem hagyják abba

"Akkor is folytatjuk a megmozdulásokat, ha keresztül megy ez a drákói törvény" - kommentálta a szavazás végeredményét Szergej Mitrokin, az ellenzéki Jabloko csoport helyettes vezetője, aki maga is a letartóztatott tüntetők között volt. "Ez az utcai politizálás végét jelenti" - nyilatkozta a parlament kommunista frakciójának tagja, Szergej Resulszki a BBC-nek.

A BBC moszkvai tudósítója úgy értékeli, mivel az őszi választásokon erős többséget szerző és Putyint teljes mellszélességgel támogató Egyesült Oroszország párt igennel szavazott, a törvény hatályba lép.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!