Vendel
5 °C
20 °C

Politikai tisztogatástól óvnak Irakban

2005.04.12. 10:31
A korrupcióra és a politikai tisztogatásra figyelmeztetett Irakban Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter, akinek ez már a második váratlan látogatása Irakban. A Pentagon jövő év elejére kivonná csapatainak harmadát Irakból.

Meglepetésszerű villámlátogatásra érkezett Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter Irakba, hogy figyelmeztesse az új vezetést a korrupció, a tisztogatások és a hozzá nem értés veszélyeire.

Az amerikaiak is tisztogattak

Rumsfeld, akinek ez már a második előzetes bejelentés nélküli látogatása, úgy vélekedett, esetleges változtatások szükségesek az iraki kormány belügyminiszteri és védelmi miniszteri posztján. A miniszter kedden találkozik az újonnan megválasztott iraki vezetéssel.

A BBC iraki tudósítója szerint Washington aggódva szemléli az utóbbi időben lezajlott tisztogatásokat, azaz a Szaddám-rezsim alatt szolgált, tapasztalt katonák eltávolítását a hadseregből.

Bár ez a lépés amerikai által vezetett invázió és megszállás idején támogatást élvezett, később újra kellett gondolni a döntést, mivel ezzel jelentősen gyengült a hozzáértő vezetőit elvesztett iraki hadsereg, aminek legnagyobb feladata a lázadók megfékezése lenne.

Nem maradhatnak örökké

Az amerikai vezetés attól tart, hogy a januári választásokon hatalomba került síiták leszámolnak a Szaddám Huszein uralma alatt kivételezett szerephez jutott szunnitákkal, akiknek szakértelme elengedhetetlen Irak stabilitásához.

"Az a fontos, hogy az új kormány vegye figyelembe a minisztériumi tisztviselők esetében az alkalmassági tényezőt, hogy ezzel elkerülje a fölösleges zűrzavart" - fogalmazott Rumsfeld, hangsúlyozva, Irak számára most a legfontosabb a politikai és gazdasági stabilitás megteremtése, hiszen az amerikai katonák nem maradhatnak örökre Irakban.

2006 elejére 40 ezer amerikai vonulna ki

A New York Times hétfői számában arról írt, hogy a Pentagon vezetése jelentős csapatkivonást tervez a jövő év elejére, amikor a jelenleg Irakban szolgáló 140 ezer fős amerikai hadsereg létszámát 105 ezerre csökkenthetnék. A misszió az Egyesült Államoknak négymilliárd dollárjába kerül havonta.

A lap azt írja a január 30-i iraki választások idején ugyan újabb csúcsot ért el az egy napra jutó merényletek száma (140), jelenleg ismét a napi 30-40-re esett vissza, és márciusban "mindössze" 36 amerikai halt meg, aminél csak egyszer haltak meg kevesebben, tavaly februárban (21).

A Pentagon jelentése szerint az iraki vezetés eddig 152 ezer rendőrt és katonát képzett ki az elmúlt egy évben amerikai segítséggel, ám a lap úgy tudja, ennél jóval kevesebb teljesít szolgálatot: tízezrek közülük egyszerűen nem álltak munkába.

A váltakozóan síita és szunnita lázadó csoportok ereje sem csökkent az utóbbi hónapokban annak ellenére, hogy amerikai számítások szerint ezreket öltek már meg a harcokban.

A különféle lázadó csoportok, mint a Szaddám-párti baathisták, szunnita fegyveresek, Zarkavi terroristái létszámproblémáikat egymással köttetett szövetségekkel hidalják át, de a toborzás sem nehéz a nagy számú, szegénységben élő fiatalok körében.