Natália
-3 °C
7 °C

Megszűnt al-Szahaf minisztériuma

2003.05.23. 11:52
Bremer minisztériumokat és több intézményt is bezáratott Irakban, miután az ENSZ BT megszavazta az Irak megszállásának legitimációjáról és a szankciók feloldásáról szóló határozatot. Ugyanakkor szerdán a kormányzó bejelentette: az iraki átmeneti kormány felállítása több hetet csúszik.
Néhány órával azután, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) legitimálta Irak brit-amerikai megszállását, Irak amerikai kormányzója, Paul Bremer megszüntetett számos iraki minisztériumot és intézményt - írja a BBC.

Bremer intézkedéseinek áldozatul esett a védelmi és a beszédeivel világszerte hírhedté vált al-Szahaf korábbi munkahelye, a tájékoztatási minisztérium valamint az olimpiai bizottság és az iraki katonai bíróságok, amelyeket illegálisnak nyilvánított. Az intézkedéseket egy héttel azután hozta Bremer, hogy a Huszein-rezsim egyeduralkodó pártjának, a Baath pártnak a tagjait eltiltotta a köztisztviselőként való munkavállalástól.

Csúszik a kongresszus

Noha a kormányzónak, a csütörtöki ENSZ-határozattal a háta mögött nem kellett késlekednie, két nappal korábban, szerdán egy bagdadi börtön meglátogatásakor sokak csalódására bejelentette, a júniusra tervezett átmeneti iraki kormányzat felállítását megelőző kongresszus, ahová minden érdekcsoport és társadalmi réteg képviselőit várják, egy hónapot csúszni fog, így az csak július közepére várható - számol be az Arabic News.

Több helyen nincs közigazgatás

A sajtónak eljuttatott nyilatkozat szerint az amerikaiak célja, hogy reprezentatív kormányzat álljon föl, de az eredeti elképzelésekhez képest jóval szerényebb jogkörrel rendelkezik majd, mint azt az iraki vezetők szeretnék - írja a Washington Post. Számos városban továbbra is problémát okoz, hogy nincs semmiféle közigazgatás, ami könnyen ellehetetlenítheti az amerikaiak által propagált általános szavazást.