Ambrus
-7 °C
3 °C

Zavargás Belgrádban

2003.06.13. 07:12
Tíz órás küzdelem után tartóztatta le a rendőrség Veselin Sljivancanint, a vukovári vérengzés miatt vádolt nyugalmazott ezredest Belgrádban. A volt katonatiszt hívei kövekkel dobáloztak, autókat gyújtottak fel. A rendőrség könnygázt és gumilövedéket vetett be, többen megsérültek.
Tíz órás ostrom után sikerült csak elfognia a szerb rendőrségnek Veselin Sljivancsanint, a vukovári vérengzés egyik gyanúsítottját. A nyugalmazott ezredes letartóztatására a hágai Nemzetközi Ügyészség felkérésére került sor.

Az összetűzések csütörtök éjszaka robbantak ki Sljivancanin belgrádi házánál. Sljivancsanin háza körül az ezredes több száz híve demonstrált. A rendőrség hivatalos közleménye szerint a csoporthoz később ellenzéki pártok vezetői, illetve "láthatóan alkoholos befolyásoltság alatt álló huligánok" is csatlakoztak. A csoport rátámadt a kiérkező rendőrökre, kövekkel, sörösüvegekkel dobálta meg a könygázzal és gumilövedékekkel védekező karhatlamat.

A B92 rádió értesülései szerint az összecsapásokban tíz rendőr sérült meg, hárman súlyosabban. Egyikük állapota sem életveszélyes. A tüntetők hét rendőrségi terepjárót és két rabszálítót is megrongáltakBelgrádban évek óta nem volt ilyen intenzitású zavargás.

A ház környékén lángokban állnak a bokros részek és a közeli mező is, ahonnan robbanásokat is lehetett hallani. Az ezredes pártján álló több ezres tömeg sokáig nem távozott a körzetből, miközben a rohamrendőrség igyekezett a környező utcákból kiszorítani a tüntetőket, akik ütemes "usztasa, usztasa" kiáltásokkal és kődobálással válaszoltak.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint sokan megsérültek a rendőrattak következtében.

A nyugalmazott ezredes és két másik volt jugoszláv katonatiszt ellen a több mint kétszáz halálos áldozatot követelő 1991-es vukovári mészárlás miatt emelt vádat a hágai Nemzetközi Törvényszék.