Miklós
-7 °C
2 °C

Maximális készültségben London

2005.08.04. 15:45
Több ezer brit rendőr vesz részt London biztosításában csütörtökön. Kettő és négy héttel ezelőtt ugyanis ezen a napon léptek akcióba a terroristák, és első alkalommal 56 embert öltek meg a brit fővárosban. Eközben további rombolással fenyegette meg Nagy-Britanniát az al-Kaida terrorhálózat második emberének tekintett Ajman az-Zavahri.

Több mint hatezer rendőr teljesít szolgálatot London utcáin, hogy biztosítsák az 56 halálos áldozattal járó július 7-ei és 21-ei terrortámadások újabb, kéthetes "jubileumát".

Sok a rendőr, sok a fegyver

Hajszőkítőből bomba
Egyszerű anyagokból, például hajszőkítő felhasználásával készültek azok a pokolgépek, amelyekkel Londonban 52 embert ölt meg négy öngyilkos támadó. A New York-i rendőrfőnök szerint a házilag készített robbanószközöket egy hűtőgépben tárolták egy észak-angliai lakásban, és hűtött állapotban vitték vonaton a fővárosba.
A robbanóanyag peroxid alapú szer volt, s a neve hexametilén-hiperoxid-diamin. Ezt olyan egyszerű anyagokból el lehet készíteni, mint a hidrogén-peroxidot tartalmazó hajszőkítő, a citromsav és az olyan hőfejlesztő tabletták, amelyeket a katonaságnál étel melegítésére használnak.
A brit terrorelhárító szolgálatok a brit hírügynökség szerint nem fogják megerősíteni a New Yorkban elhangzottakat, mivel már korábban közölték, hogy a robbanóanyagra vonatkozó részletek a nyomozás fontos elemét alkothatják. Illetékesek jelezték is, hogy nem örülnek az amerikai bejelentésnek.
Forrás: MTI

Bár a brit hírszerzés nem kapott figyelmeztetést, hogy támadás várható, a tömegközlekedési eszközöket állig felfegyverkezett rendőrök és civilruhás nyomozók járják, akik csütörtökre nem kaptak szabadnapot.

A londoni közlekedési vállalat csütörtökön teljes egészében újra indította a forgalmat a július 7-én leginkább sújtott metrószakaszon, a Piccadilly-vonalon, amely naponta átlagban 3 millió utast szállít. Csütörtöki fejlemény az is, hogy bíróság elé idézik a július 21-i, sikertelenül végződő merényletek egyik tettestársát. E támadás miatt 14 további személyt tartanak őrizetben.

Ez az akció a múlt heti csütörtökihez hasonlóan a brit erőszakszervezetek legnagyobb akciója a második világháború óta. A rendőrség mellett a SAS katonai alakulatot is készültségbe helyezték.

Helyszíni beszámolók szerint az utasok egy részén látszik az idegesség és a szorongás, ami nem véletlen, hiszen már két alkalommal bebizonyosodott, hogy a sok rendőr nem feltétlenül jelent biztonságot is. Ennek ellenére a Scotland Yard arra is ügyel, az eddiginél láthatóbb legyen a fegyveres rendőri jelenlét.

Nem segített, letartóztatták

Eközben a 23 éves, délkelet-londoni Ismael Abdurahman a Bow Street-i bíróság elé kerül azzal a váddal, hogy információkat hallgat el a támadások elkövetőiről. Az eljárást az új, sokat vitatott terrorellenes törvény teszi lehetővé.

Az ügyészség szerint Abdurahman tudta, hogy a terrorizmus elleni törvény értelmében köteles lett volna átadni a rendőrségnek a tudomására jutott információt, amely a július 21-ei támadások egyik elkövetőjéhez juttatták volna el a hatóságokat. A férfit 28-án vették őrizetbe.

A harag vulkánja

További rombolással fenyegette meg Nagy-Britanniát csütörtökön az al-Dzsazíra katari hírtévén sugárzott üzenetében az al-Kaida terrorhálózat második emberének tekintett Ajman az-Zavahri. Az egyiptomi orvos Tony Blair kormányfőt hibáztatta a július 7-én a brit fővárosban véghezvitt véres merényletekért. "Blair hozta rátok a rombolást London központjában, s még többet hoz rátok, ha Isten is úgy akarja" - mondta Zavahri a pánarab csatornán bejátszott videofelvétel tanúsága szerint.

"Ami pedig a keresztes szövetséghez tartozó országokat illeti, békét ajánlottunk nektek, ha elhagyjátok az iszlám földjét. Nem megmondta Oszama bin Laden sejk, hogy nem is álmodhattok biztonságról, amíg nincs biztonság Palesztinában, és amíg valamennyi hitetlen hadsereg vissza nem vonul Mohamed földjéről?" - tette föl a kérdést Zavahri, majd így folytatta: "Ehelyett patakokban ontottátok a vért országainkban, mi pedig elindítottuk a harag vulkánját a ti országaitokban."

A bin Laden helyetteseként emlegetett körözött terrorista az Egyesült Államokhoz intézve szavait azzal fenyegetőzött, hogy Amerikát "nagyobb katasztrófa fenyegeti, mint amekkora Vietnamban érte". Szavai szerint több tízezer amerikai katona fog meghalni, ha Washington nem vonja ki csapatait haladéktalanul Irakból.