Mária
-7 °C
3 °C

Kerry átvette a vezetést Bushtól

2004.10.03. 01:50
A Newsweek magazin legfrissebb számában megjelent közvélemény-kutatás szerint John Kerry szenátor kétszázalékos többséggel ugyan, de Bush elé került.
Az első televíziós vita után John Kerry szenátor jobban áll George Bush elnöknél a Newsweek amerikai hetilap legfrissebb közvélemény-kutatási adatai szerint.

A szombaton nyilvánosságra hozott felmérés szerint a biztosan választók körében a demokrata párti elnökjelölt a szavazatok 49 százalékára, míg a Fehér Ház jelenlegi lakója a szavazatok 46 százalékára számíthat.

A független Ralph Nader indulásával is számolva Kerry a szavazatok 47, Bush pedig 45 százalékát kapná.

A Newsweek felmérése közvetlenül a két elnökjelölt csütörtök este tartott vitája után kezdődött és szombaton reggel fejeződött be. Összesen 1013 választói jegyzékbe vett polgárt kérdeztek meg.

Eddig Bush vezetett

A hasonló mintán végzett legutóbbi Newsweek-felmérés Bush előnyét mutatta: az elnök akkor a szavazatok 49 százalékára számíthatott Kerry 43 százalékával szemben. (Nadert a szavazók 2 százaléka választotta volna.) A jelenlegi elnök előnye a Republikánus Párt konvenciója után 11 százalék volt.

A csütörtöki első vitát 62,5 millió amerikai tévénéző követte figyelemmel. A szócsata után azonnal készült közvélemény-kutatások szerint a nézők véleménye az volt, hogy nagy fölénnyel John Kerry nyerte a vitát.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.