Miklós
-7 °C
2 °C

Bíróság elé állhatnak Pol Pot emberei

2004.10.04. 12:50
Egy az ENSZ által támogatott bíróság ítélkezhet Kambodzsa legsötétebb öt évéről, miután az országgyűlés jóváhagyta az ehhez szükséges törvényt. Megfigyelők ugyanakkor attól tartanak, a pert befolyásolhatják a még mindig a törvényhozásban ülő vörös khmerek rendszerének támogatói.
Hosszas belpolitikai viták után ratifikálta a kambodzsai országgyűlés azt a törvényt, ami lehetővé teszi, hogy az ENSZ-támogatásával perek induljanak a vörös khmerek diktatúrájának vezetői ellen, adta hírül a BBC. Az 1975-től 1979-ig tartó véres időszaknak becslések szerint 1-1,7 millió halálos áldozata volt.

Kambodzsa függetlenné válása után
Kambodzsa francia gyaramat volt a Francia Indokína részeként, teljes függetlenségét 1953-ban nyerte el, amit polgárháborús időszak követett. 1975 áprilisában jutottak hatalomra és néhány éves rémuralmuk alatt 1-1,7 millió embert pusztítottak el a Pol Pot vezette Vörös Khmerek. 1978-ban Vietnám megtámadta az országot, amit 13 éves háborúskodás követett. 1993-ban az ENSZ segítségével tartottak először demokratikus választásokat, azóta törékeny koalíciók váltják egymást a világ egyik legszegényebb országában.
A törvény elfogadását ötéves vita előzte meg, a szavazáson már egyhangúlag döntöttek az elfogadás mellett. "A nap, amire oly régóta várunk, elérkezett" - jelentette ki a szavazás után Hun Sen kormányfő.

A késlekedés pedig csak a vörös khmerek vezetőinek dolgozott. A diktatúra vezetője, Pol pot 1998-ban hunyt el, jelenleg csak két magas rangú vezető várja előzetesben a tárgyalást, Ta Mok, a hadsereg vezetője és a főrendőr, Kaing Khek Iev. Mások, mint Khieu Samphan államfő, Iang Sary külügyminiszter még szabadon vannak.

Sokan szkeptikusak

A bírói kar nagyját kambodzsaiak adják majd, de részt vesznek benne nemzetközi delegáltak is. Többen ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy a bíróság mandátuma nem független a kamobdzsai országgyűléstől. A parlamentben pedig még mindig vannak olyan képviselők, akik a vörös khmerek oldalán álltak.

Az sem világos egyelőre, ki fogja finanszírozni a bíróság működését. A kambodzsai külügyminisztérium az ENSZ-től 50 millió dollárt kért erre a célra, az ausztrál kormány pedig kétmilliót ajánlott fel eddig.

A vörös khemerekről ítélkező bíróság felállásának időpontja még nem ismert, ráadásul a most elfogadott törvényt még a Szentáusnak és Norodom Sihanouk királynak is jóvá kell hagynia, bár ez várhatóan csupán formalitás lesz.