Judit
3 °C
6 °C

Ancsa Aradon

2002.10.18. 12:05
Román-magyar védelmi miniszteri találkozó Aradon. Ez ugyan nem hangzik túl izgalmasan, de ha a témát úgy közelítjük meg, hogy milyen cipőt hord egy román katonatiszt, hogyan halt meg Nicolae Labis, és van-e magyar-román barátság, akkor valószínűleg az Index olvasóit is régóta töprengésre késztető kérdésekre adunk választ.
Ancsa

"Elnézést. Ez durva volt, de biztonságos. Erős oldalszél van." - szabadkozott az AN-26-os kormánygép parancsnoka néhány perccel az aradi leszállás után. Ahogy a Romániába érkezett magyar katonai delegáció néhány tagjának arcát elnéztem a szigorú minimalista dizájnnal berendezett belső térben, nem mindenki rajong a légcsavaros gépért. Ami azt illeti, a landolás valóban keményre sikerült: az Ancsának becézett, de a honvédelmi szlengben csak "The Hungarian Air Force number one and only" - ként emlegetett repülő nagyot döccenve ért földet, utána pedig néhány pillanatig úgy lehetett érezni, mintha a farokrész jobbra-balra csapkodna. Azért sikerül a pályán maradni, utána pedig már nincs idő rágódni a történteken. A kiszállás után ugyanis azonnal letámad minket a népes román delegáció.

Román-magyar két jó barát

A rádiós kollégával még eszmélni sincsen időnk, máris lekapcsolnak minket a hivatalos küldöttségről. Román gardedámunk egy tengerésztiszti egyenruhás sajtós katonatiszt, akinek a hajtókáján lévő arany tölgyfalombok alapján minimum az "Ellentengernagy Úr" megszólítás járna ki. Úgy döntünk azonban, hogy a román tiszti rangjelzések hiányos ismerete miatt a rangra utaló megjegyzéseket biztonsági okokból mellőzzük a beszélgetésben. Kísérőnkről rendfokozatán kívül hamarosan a következő fontos dolgok derültek ki: 1.Mindig siet. 2. Nem ismeri Aradot. 3. Szereti és szolgálatban is fogyasztja a pálinkát. Az viszont kétségtelen, hogy barátságos. Ezt ugyan akár parancsba is adhatták neki, de magatartása a szemérmesen legfeljebb hagyományosnak, ám történelmi távlatokat tekintve jónak semmiképpen nem mondható román-magyar kapcsolatok ismeretében kellemes meglepetés.

Az első villamos

Az Ellentengernagy a román kormány aradi vendégházából gyalog vezet át minket és néhány helyi újságírót a körülbelül tíz percre lévő szálloda éttermébe. A röpke séta ahhoz mindenféleképpen elég, hogy néhány vitathatatlan megállapítást tegyünk. Az egyik ezek közül, hogy aki nem akar feltűnést kelteni, az ne sétáljon Arad utcáin tengerésztiszti egyenruhában. A másik, hogy a legalattomosabb jármű a villamos. Kétfős magyar újságíró stábunknak ugyanis majdnem sikerült egy szinte teljesen nesztelenül, egy kocsival közlekedő villamos elé sétálni a társaságunkban lévő románok legnagyobb derültségére. Közülük a bukaresti rádió egyik műsorának, a címével inkább lényegretörő szigort, mint kreativitást sugárzó "military hour" szerkesztője kapva az alkalmon, rögvest bevezet minket a román irodalomtörténet villamossal kapcsolatos legfontosabb epizódjába. Nevezetesen abba, hogy az egyik legtehetségesebbnek tartott huszadik századi román költőt, Nicolae Labist is villamos gázolta halálra 1956-ban. Igaz, az Bukarestben történt, ráadásul a legenda szerint a poéta nem is volt teljesen józan - jelzi a román újságíró, aki aztán röpke párhuzamot von költők és újságírók alkoholfogyasztási szokásai között.

Aperitif és fekete

Hamarosan mi sem mentünk volna csont nélkül át egy szondáztatáson, az étterembe érve ugyanis az Ellentengernagy mindenfajta tétovázás nélkül kérte ki magának és nekünk is az aperitifet. Választási lehetőségünk lényegében csak annyi volt, hogy Románia büszkeségét a cujkát, vagy szilvapálinkát kérünk. Az ebéd felejthető volt, az viszont már kevésbé, hogy miután udvariasan megkérdezték tőlünk, kérünk-e kávét, az igenlő válasz után gyorsan jelezték: jó, de azt most nem kapunk, mert sietni kell vissza a sajtótájékoztatóra. Inkább csodálkozó, mint döbbent arcunkat látva valószínűleg a vendéglátók is érezhették, hogy ez egy kicsit erős volt, ezért egy gyors feketézést mégis beiktattak a programba. Aztán rohanás vissza a román és a magyar védelmi miniszter közös programjának helyszínére, ahol a sietség ellenére félóráig csak a magyar jelképként felrakott zöld-fehér-piros zászlócskán merenghettünk, meg azon: miért van az, hogy minden román katonatiszt a többiekétől eltérő színű és fazonú cipőt hord.

Gambac

A méla unalmat aztán egyik pillanatról a másikra izgalom váltotta fel, az események innen már gyorsan pörögtek. Két kétoldalú egyezmény aláírása után meghallgathattuk a két védelmi miniszter udvarias tiszteletköreit, a NATO-tag Magyarország és az oda igyekvő Románia kölcsönös érdekeiről szóló nyilatkozatokat, aztán a delegációk ebédje után konvojunk visszazúgott a reptérre. Búcsú, aztán az Ancsával irány haza. Emlékként a hivatalos ebéd menükártyájával, amit dacára a majd kétmilliós erdélyi magyarságnak, dacára a protokollnak nem sikerült hibátlan magyarsággal kinyomtatni. A gombóc az Aradon gambac volt.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!