Obama nyitna Irán felé

2009. február 10., kedd 06:25

Az Egyesült Államok megteremtené a közvetlen diplomáciai kapcsolatfelvétel feltételeit az elkövetkező hónapokban - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint hétfő este Washingtonban.

"Keresni fogjuk a nyitás lehetséges útjait (...), hogy személyesen ülhessünk le az asztalhoz" - fogalmazott a beiktatása óta első, főműsoridőben tartott sajtótájékoztatóján Barack Obama. Mint rámutatott, a washingtoni diplomáciai közeledés lehetővé fogja tenni az amerikai Irán-politika megváltoztatását. Obama álláspontja éles váltást jelent elődje, George Bush politikájához képest, amelynek középpontjában Teherán elszigetelése állt.

A három hete hivatalba lépett elnök elmondta: nemzetbiztonsági csapata már keresi azokat a területeket, ahol az Egyesült Államok közvetlenül kapcsolatba léphet Iránnal. Mint mondta, lát lehetőséget a kölcsönös tiszteleten alapuló kétoldalú viszonyra. Figyelmeztetett ugyanakkor: ez nem fog egyik napról a másikra történni, sok bizalmatlanság gátolja a kapcsolatok javulását.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Iránnak meg kell értenie az amerikai álláspontot, amely szerint a perzsa állam nem támogathat pénzügyileg terrorista csoportokat. Washingtont az is aggasztja, hogy az atomhatalommá váló Irán fegyverkezési versenyt indíthat el, amely bizonytalanságot teremtene a Közép-Keleten.

Mint mondta, Amerika jelzést küld, hogy másként akarja intézni az ügyeket, és itt az ideje, hogy Irán is hasonlóképpen tegyen. Leszögezte, hogy Teheránnak fel kell adnia az atomfegyver megszerzésére irányuló törekvését, be kell fejeznie a terrorista csoportok szponzorálását és fel kell hagynia a harcias nyelvezet használatával Amerika szövetségese, Izrael irányában.

Obama a sajtótájékoztatón arról is beszélt: bizonyos, hogy Pakisztán hegyvidéki, törzsi körzetei az afgán határ mentén terroristáknak nyújtanak menedéket, és Washington biztos szövetségesének akarja tudni Iszlámábádot a fenyegetés leküzdésére.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Teherán szerint segített rajtuk a nemzetközi embargó - 2009.02.07.
Mivel nem kaptak fegyvert, kénytelenek voltak maguknak fejleszteni mindent.
Állítólag nem szállít támadórendszereket Moszkva Iránnak - 2008.12.25.
Pedig az iráni parlament védelmi bizottság elnöke egy orosz légvédelmi rendszer megvásárlásról beszélt.
Izraelnek fel kell készülnie Irán megtámadására - 2008.11.23.
Egy biztonsági dokumentum szerint megeshet, hogy a zsidó állam Amerika nélkül néz majd szembe az iráni atomfenyegetéssel.

Shopline

  • Tövispuszta
    Kepes András: Tövispuszta Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!