Irán rakétái elérik Izrael atomlétesítményeit

2009. március 4., szerda 20:07 |

Izrael és az Egyesült Államok nem zárja ki a katonai akciót Irán ellen, ha diplomáciai úton nem lehet eloszlatni az iráni atomprogram körüli homályt. Irán mindenesetre preventív lépésként közölte, hogy rakétáival a zsidó állam bármelyik atomlétesítményét eléri.

"Ma az iszlám köztársaságnak 2000 kilométeres hatótávolságú rakétái is vannak, és ennek alapján Izrael egész területe, beleértve az atomlétesítményeket is, elérhető a rakétákkal. Katonai doktrínánk védelmi jellegű, de az ellenség, így a cionista rezsim, bármely akciójára kemény választ adunk a rakétákkal, és visszaverjük a támadásokat", mondta Ali Dzsafari, az iráni forradalmi gárda főparancsnoka.

Ez volt az első alkalom, hogy Irán meghatározott izraeli célpontokról tett említést. Katonai szakértők ugyanakkor kételkednek abban, hogy az iráni rakéták ilyen távolság esetében megfelelő találati pontossággal rendelkeznek.

Izrael és az Egyesült Államok nem zárja ki a katonai akciót Irán ellen, ha diplomáciai úton nem lehet eloszlatni az iráni atomprogram körüli homályt. Washingtonban és Jeruzsálemben is azt gyanítják, hogy az iszlám köztársaság atomfegyverhez akar jutni. Izrael ezt halálos fenyegetésnek tartja.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!