Ilona
18 °C
34 °C

Nuáksútból kiutasították az izraelieket

2009.03.06. 14:53
A mauritániai hatóságok pénteken arra szólították fel a nuáksúti izraeli nagykövetség személyzetét, hogy 48 órán belül hagyja el az országot. Izrael az arab államok közül Egyiptommal, Jordániával és Mauritániával tart fenn diplomáciai kapcsolatot. Az északnyugat-afrikai ország januárban - tiltakozásul a Gázai övezet ellen indított offenzíva miatt - konzultációra hazarendelte tel-avivi nagykövetét.

Mohammed Uld Abdel-Azíz, a Mauritániát tavaly nyár óta irányító junta vezetője januárban Dohában, az arab országok rendkívüli csúcsértekezletén állapodott meg a katari vezetéssel, hogy a két ország befagyasztja kapcsolatait a zsidó állammal. Katar korábban sem állt diplomáciai viszonyban Izraellel, csak egy kereskedelmi kirendeltsége van ott.

A dohai csúcs után a mauritániai külügyminisztérium levélben szólította fel Izrael nuáksúti nagykövetét, hogy hagyja el az országot - emlékeztetett rá egy mauritániai illetékes. Véleménye szerint az izraeli külképviselet kiürítésére tett felszólítás várható volt a dohai megegyezés nyomán.Nuáksúti források szerint az izraeli külképviselet már be is zárt, és látták távozni a személyzetet.

Az izraeli külügyminisztérium egyik tisztviselője viszont kijelentette, hogy a zsidó állam nem kapott hivatalos értesítést a nuáksúti nagykövetének kiutasítását célzó tervekről. "Nem tudjuk, mi zajlik valójában, egyelőre ellenőrizzük az eseményekről szóló beszámolókat - mondta. - Nem szóltak nekünk arról, hogy nagykövetünk kiutasítására készülnek."

A tárca képviselője szerint Mauritánia döntése Moammer el-Kadhafi líbiai vezető tervezett mauritániai látogatásával függ össze. Lehetséges, hogy Nuáksút ezzel akarja bizonyítani: hajthatatlan az Izraellel való szakítás útján - vélekedett az illetékes.