Nándor
7 °C
23 °C

Izraelbe zarándokol a pápa

2009.03.08. 14:14
A katolikus egyház visszavonhatatlanul elutasítja az antiszemitizmust, jelentette ki XVI. Benedek miután visszafogadta az egyház a holokauszttagadó Willimason püspököt, akinek legfrisebb nyilatkozatairól a pápa nem tudott. Most pedig Izraelbe látogat az egyházfő, hogy a Közel-Kelet békéjéért imádkozik.

Benedek pápa bejelentette a Vatikánban a hagyományos vasárnapi úrangyala imádság alkalmával, hogy a Szentföldre látogat május 8. és 15. között. Mint mondta a Szent Péter téren egybegyűlt zarándokok ezrei előtt, "zarándoklatot tesz", és imádkozik ott a Közel-Kelet és az egész emberiség egységéért és békéjéért.

A katolikus egyházfő már említette egyszer, hogy ilyen utazásra készül. Február 12-én beszélt erről egy audiencián, amelyen amerikai zsidó szervezetek egy küldöttségét fogadta, ám akkor még nem jelölt meg időpontot. Ez lesz XVI. Benedek első szentföldi utazása, amióta elfoglalta Szent Péter trónját. Felkeresi majd Jézus életének helyszíneit, köztük Jeruzsálemet, Betlehemet és Názáretet - közölte a Vatikán. Útja során érinti Izraelt, Jordániát és a palesztin területeket.

Nagy vitát robbantott ki nemrégiben, hogy az egyházfő feloldotta január végén Richard Williamson holokauszttagadó tradicionalista katolikus püspök kiközösítését. A Vatikán hangsúlyozta a vita és a tiltakozások láttán, hogy a pápa nem tudott Williamson nemrégiben adott holokauszttagadó tévényilatkozatáról, amikor úgy döntött, hogy feloldja a több mint húsz évvel korábban, egészen más okból elrendelt kiközösítést.

XVI. Benedek megerősítette az eset után, hogy tűrhetetlennek és elfogadhatatlannak tartja a holokauszt minden tagadását vagy kisebbítését, és hogy a katolikus egyház szilárdan és visszavonhatatlanul elkötelezett az antiszemitizmus elutasítása mellett. Legutóbb 2000-ben járt katolikus egyházfő (II. János Pál, az előző pápa) szentföldi zarándoklaton.