Bertalan
11 °C
27 °C

Tibet fél évszázada kelt fel a kínaiak ellen

2009.03.16. 10:43
Ötven évvel ezelőtt tört ki Tibetben a megszálló kínaiak elleni felkelés. A kínai hadsereg vérbe fojtotta a lázadást, a dalai láma álruhában Indiába menekült, a kínaiak máig építik a kommunizmust Tibetben. A lakosság elégedetlensége azóta időről időre zavargásokba fordul.

A csaknem nyolcezres létszámú tibeti hadsereg két hét alatt ötezer embert vesztett, és megadta magát. A spirituális és 1911 óta a világi vezető, a tisztségét frissen betöltött dalai láma, a mindössze tizenöt éves Tendzin Gyaco Indiába menekült, a kínaiak pedig az együttműködő tibetiekkel kimondták Tibet „békés felszabadítását”. A dalai láma az álláspontok közelítésének reményében nemsokára visszatért, ekkor kötötték meg az ún. tizenhét pontos egyezményt, ami noha egyértelműen puszta erővel kikényszerített megállapodás, a mai napig Kína egyik kedvenc hivatkozási alapja a tibeti kérdésben.

Az így létrehozott Tibeti Autonóm Tartománytól nyugatra eső, de tibetiek lakta területeken (Khamsz, Amdó) már ekkor megkezdődött az ellenállás, mert az autonómiával nem rendelkező országrészekben a kínaiak túl erőteljesen avatkoztak be a helyiek életébe (például nomád törzseket kényszerítettek letelepedésre). Az autonóm tartományban állomásozó több tízezer kínai katona élelmezését a tizenhét pontos egyezmény alapján a kínai államnak kellett volna biztosítania, ez azonban nem valósult meg, ez egyre komolyabb terheket rótt az amúgy is elmaradott tibeti gazdaságra.

A tibeti gazdaság modernizálásának szándéka máig Tibet megszállásának egyik leggyakrabban használt legitimációs érve: Kína legelső beruházásai a térségben két út és egy repülőtér megépítése voltak. Ha figyelembe vesszük a tibetiek igényeit és az 1950-ben rendelkezésükre álló gépjárművek számát, nyilvánvaló, hogy Kína egy esetleges későbbi felvonulásra készült fel először, mint kiderült, okkal.

A khamszi és amdói zavargások szervezett ellenállássá, majd felkeléssé bővültek, a feszültség egyre fokozódott a Tibeti Autonóm Tartományban is, főként a fővárosban, Lhászában. Ebben a robbanásra kész helyzetben hívta meg 1959 márciusában a kínai hadsereg a dalai lámát lhászai kaszárnyájába egy színházi előadásra, azzal a kívánsággal, hogy az őt állandóan kísérő testőröket ezúttal hagyja otthon. Március 10-én, a meghívás napján háromszázezer lhászai lakos vette körül a palotát, nehogy a dalai láma elhagyhassa. Ez egyben a felkelés kezdetét is jelentette. A dalai láma rövidesen Indiába szökött, a kínai hadsereg pedig két nap alatt leverte az ellenállókat, majd véres megtorlásba kezdett. Az 1959-es felkelésnek 86 ezer tibeti áldozata volt.

Tibet, bár 1724-ben a kínai mandzsu dinasztia protektorátusa lett, és utána is csak rövidebb időszakokra sikerült kivonnia magát a kínai befolyás alól, jó ideig megmenekült attól, hogy Kína beolvassza. Tibet betagozódása az épülő kínai birodalomba csak az 1950-es invázió után történt meg, amikor az 1911 óta tartó kínai polgárháború kommunista győzelemmel ért véget, és az újonnan kikiáltott népköztársaság hadserege lerohanta az időközben de facto függetlenné vált Tibetet.

A rendkívül gyorsan véget ért felkelés kezdetének dátuma azért fontos, mert ez jelzi a tibeti kultúra különállóságát. Ekkor hagyta el Tibetet a politikai szuverenitást jelképező dalai láma, és ekkor alakult meg Indiában az árnyékkormány Központi Tibeti Adminisztráció (KTI) néven. A KTI már elégedett lenne egy Hongkong-típusú autonóm Tibettel is, ugyanis attól félnek, hogy a kínai migrációs politika következtében a tibetiek kisebbségbe szorulnak a beköltöző más etnikumok között.

A tavalyi évforduló környékén kirobbant zavargások is arra utalnak, hogy a korábban szinte kizárólag tibetiek lakta terület heterogénebbé vált. A Lhásza-központú zavargások idején – hiába tüntetett a többség békésen – az erőszakosan fellépő tibeti szeparatisták elsősorban a Kínai Népköztársaság más vidékeiről odaszármazottak testi épségében és javaiban tettek kárt.

Idén, ahogy közeledett az évforduló napja, két rendőrautót rongált meg bombarobbanás egy Tibet melletti tartományban, Csinghaiban, és Szecsuanban egy tibeti szerzetes felgyújtotta magát, ezzel tiltakozott a kínai hatóságok vallást eltipró lépései ellen.

Az 1959-es jubileumi évfordulónak különösen keserű ízt ad az, hogy 1959. március 28-át, egy, a felkelés leveréséhez kapcsolható napot a Kínai Kommunista Párt ellenőrzése alatt álló tibeti törvényhozás nemrég orwelli bravúrral a tibeti jobbágyság felszabadításának napjává és ünnepnappá tette.

Az, hogy a tibetiek osztálytagozódása még a XX. század elején is leginkább kasztrendszerre emlékeztetett, kellemetlen tény, de az biztos, hogy a családi-feudális, földművelésen alapuló gazdaság annyira nem szenvedte meg a „jobbágyságot”, mint Mao Ce-tung modernizációját: a „nagy ugrás” idején több százezer tibeti halt éhen.