Huba
17 °C
33 °C

Korlátlanul szeretnék újraválasztani elnöküket az azeriek

2009.03.19. 14:07
Az azeriek nem unják az országot a függetlenné válása óta irányító Aliyev-klán uralmát. A szerdai népszavazáson a választók 71 százalékának a részvételével 92 százalékban támogatták, hogy korlátlan alkalommal lehessen újraválasztani az államfőt. Az ellenzék csalást emleget.

A résztvevők 91,76 százaléka támogatta az azerbajdzsáni népszavazáson azt az alkotmánymódosítást, amely egyebek között bevezeti az államfő korlátlan újraválaszthatóságát. A szerdai referendumon megszavazott alkotmánymódosítás alapján a 47 éves Ilham Aliyev elnök akár élete végéig hivatalban maradhat.

A választási bizottság szerint a népszavazáson a bejegyzett választópolgárok 71 százaléka vett részt, ami jóval magasabb a referendum érvényességéhez feltételként szabott 25 százalékos részvételi küszöbnél.

Az azeri ellenzék csütörtökön vitatta a referendum hivatalos eredményét, és kétségbe vonta, hogy a részvételi arány valóban meghaladta az érvényességi küszöböt. Isa Gambar, a Musavat ellenzéki párt vezetője a brit hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy megfigyelőik "szabálytalanságok ezreit" jegyezték fel a népszavazás lebonyolítása során. Ennek ellenére utcai tüntetésekre ezúttal sem szólított fel az ellenzék a hatóságok szoros ellenőrzése alatt tartott kaukázusi országban.

A népszavazáson azt az alkotmányos korlátozást törölték el, amelynek értelmében ugyanaz a személy legfeljebb két egymást követő ötéves időszakra választható államfővé. A referendum bírálói szerint ez komolyan visszaveti a demokráciát a többségében muszlim lakosságú Azerbajdzsánban, amely hatalmas olaj- és földgázkészletei, rohanó tempóban bővülő gazdasága, valamint Iránhoz való közelsége miatt a Nyugat és Oroszország számára egyaránt stratégiai jelentőséggel bír.

A kelet felől a Kaszpi-tenger által határolt egykori szovjet tagköztársaságot 1993 óta irányítja az Aliyev család. Az államfői posztra tavaly októberben 89 százalékos támogatással újraválasztott Ilham Aliyev 2003-ban vette át az ország vezetését, miután elhunyt apja, a korábbi kommunista funkcionárius Heydar Aliyev, aki tíz évig állt az ország élén, s tekintélyuralmi rendszert alakított ki.