Bertalan
10 °C
28 °C

Megállapodtak az izraeli koalícióról

2009.03.24. 12:33
A kormányalakítással megbízott jobboldali Benjámin Netanjahu és a Munkapártot vezető Ehud Barak jelenlegi védelmi miniszter megállapodott a koalícós kormányzásról. A döntést még a baloldali párt kongresszusának is jóvá kell hagynia.

Megállapodást írt alá kedden a koalíciós kormányzásról Benjámin Netanjahu kijelölt Likud-párti izraeli miniszterelnök és Ehud Barak, a Munkapárt vezetője, jelentette az izraeli katonai rádió.

Úgy tudni, hogy a megállapodás értelmében a jobboldali Likud kötelezi magát a palesztinokkal kezdeményezett béketárgyalások folytatására és a velük korábban megkötött egyezmények tiszteletben tartására, továbbá fellépnek a ciszjordániai illegális építkezések és vadkolóniák ellen.

Izraeli médiajelentések szerint a Munkapárt csatlakozása fejében megkapna öt miniszteri posztot (védelmi, szociálisügyi, mezőgazdasági, kereskedelmi-ipari és egy tárca nélküli), valamint egy miniszterhelyettesi tisztséget, továbbá a kneszet külügyi és védelmi bizottságnak igen fontos elnökségét. Barak állítólag maga osztaná ki az említett tisztségeket, ehhez nem hívná össze ez ügyben újra a párt kongresszusát.

A maratoni hosszúságú tárgyalásokon Netanjahu és Barak a hírek szerint megegyezett a foglalkoztatás fenntartásáért vívott harcban és a munkanélküli-segélyhez való jogosultság feltételeinek javításában is.

A kongresszusnak még bólintania kell

Barak, a távozó kormány védelmi minisztere, aki a Munkapárt belépése esetén megtarthatná tárcáját egy Netanjahu-kormányban. A koalíciókötést "az állam magasabb rendű érdekével" indokolta s azzal, hogy így teremthetnek "ellensúlyt a szélsőjobbal szemben" a kormányon belül.

"E megállapodás rendkívül nagy sikert jelent gazdasági és szociális téren, s a békefolyamat is folytatódhat" - olvasható irodájának közleményében. "Komoly béketárgyalásokat folytathatunk majd a térség egészére vonatkozóan" - tette ehhez hozzá a Barakhoz közel álló Salom Szimhon távozó mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter az izraeli hadsereg rádiójában.

A megállapodást még jóvá kell hagynia a Munkapárt rendkívüli kongresszusának. A kedd délután Tel-Avivban tartott, 1470 fős gyűlés viharosnak ígérkezik, mivel a párt 13 parlamenti képviselője közül legkevesebb heten elleneznek bármiféle csatlakozást egy Netanjahu vezette kormányhoz. A titkos szavazás eredménye közép-európai idő szerint este hét óra tájban várható.