Phenjan kémkedéssel vádol amerikai újságírónőket

2009. március 24., kedd 10:44 |

Phenjan még az előző héten őrizetbe vett két amerikai újságírónőt, akiket kémkedéssel vádolnak. Az újságírónők dél-koreai források szerint az egyik határfolyó kínai oldaláról készítettek felvételeket az észak-koreai határövezetről, Phenjan szerint ugyanakkor illegálisan behatoltak országuk területére.

Kémkedéssel gyanúsítják az észak-koreai hatóságok a múlt kedden elfogott két amerikai újságírónőt, s a kihallgatásuk során megpróbálják rávenni őket, hogy ezt be is vallják, írta kedden egy dél-koreai lap. Közben a kínai külügyminisztérium bejelentette, hogy az újságírókkal dolgozó operatőr elhagyta Kínát.

A Dzsung Ang Ilbo úgy tudja, hogy a kínai-észak-koreai határon őrizetbe vett két újságírót már másnap az észak-koreai katonai hírszerzés által fenntartott Phenjan közeli vendégházba vitték, és ott folyik kihallgatásuk. A nyomozók az újságírók jegyzetfüzeteit és videó-felvételeit vizsgálják. Szerintük ezek bizonyítják majd, hogy a két nő észak-koreai katonai objektumokat próbált felderíteni.

Kínából filmeztek, vagy behatoltak?

Phenjan szombaton azt közölte, hogy a két újságírónő illegálisan behatolt Észak-Korea területére. Előzőleg a dél-koreai sajtó viszont azt írta, hogy az újságírók a Tumen folyó kínai oldaláról készítettek filmfelvételeket az észak-koreai határövezetről, s az északi határőrök a határt átlépve, kínai területen vették őrizetbe a két újságírónőt és koreai származású kínai vezetőjüket.

Az amerikai külügyminisztérium aggodalmának adott hangot a két nő sorsát illetően, aki a Tumen folyó közelében filmezett. E határterület arról ismert, hogy itt vezet az egyik olyan út, amelyen keresztül észak-koreaiak menekülnek az országból.

Diplomáciai források szerint Washington és Phenjan már megkezdte a tárgyalásokat a két nő, a koreai származású Euna Lee és a kínai-amerikai Laura Ling ügyében. Mindketten a kaliforniai Current TV munkatársai.

Közben a kínai külügyminisztérium kedden bejelentette, hogy az újságírónőkkel dolgozó amerikai operatőr, Mitch Koss elhagyta Kínát. Koss hollétéről előzőleg senki sem tudott a múlt heti őrizetbe vételek óta, és Kínából való távozásáról sem árult el részleteket Csin Kang (Qin Gang) külügyi szóvivő. Ezzel szemben leszögezte, hogy Lee és Ling "nem tartózkodnak Kína területén".

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!