Globális kínai kémhálózatra bukkantak

2009. március 29., vasárnap 11:13 |

Kanada kutatók szerint az elmúlt két évben csaknem 1300 külföldi számítógépbe törtek be Kínából. A pekingi kormány ugyanakkor tagadta, hogy köze lenne a kormányhivatalokat, és főként a dalai lámával kapcsolatban álló személyek gépei ellen végrehajtott akcióhoz.

Kínai informatikusok egy hírszerzési művelet keretében állítólag betörtek külföldi kormányhivatalok és magánszemélyek - köztük a dalai láma - számítógépeibe, jelentette vasárnap a The New York Times című amerikai napilap egy kanadai kutatás alapján.

hacker

A kémhálózat az utóbbi két évben 103 ország 1295 számítógépébe hatolt be. Elsősorban nagykövetségek, kormányhivatalok és a tibeti vallási vezető indiai, brüsszeli, londoni és New York-i képviseletének gépei érintettek.

Az informatikai hírszerzési műveletről szóló jelentés szerint egyelőre nincs arra bizonyíték, hogy a pekingi kormánynak köze volna az akcióhoz. Mindenesetre Kínában található minden olyan számítógép, amely eddig részt vett ebben a műveletben. Peking azonnal tagadta, hogy tudott volna a kémhálózatról.

A kutatást a Munk-intézet szakemberei végezték el a Torontói Egyetem számára. Az ügy onnan indult ki, hogy a dalai láma környezete ellenőriztetni akarta számítógépein egy gyanús program eredetét.

Címkék:

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Fiatalos arcbőr!
Próbáld ki a hyaluron savas 5 fázisú arckezelést most 51% kedvezménnyel!