Huba
18 °C
34 °C

Hazaárulással vádolnak két román exminisztert

2009.03.30. 16:41
Vádat emelt a román szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) hétfőn két volt miniszter ellen nemzetközi bűnszövetkezet támogatása és hazaárulás címén.

A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint Nagy Zsoltnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által delegált egykori távközlési miniszternek és Ioan Codrut Seres volt gazdasági miniszternek a 2005-ben és 2006-ban lezajlott stratégiai privatizálásokban játszott szerepért kell bíróság elé állnia.

A két miniszterrel együtt másik négy személy ellen is vádat emeltek. A hat személyt az ügyészek azzal vádolják, hogy törvénytelenségeket követtek el állami vagy csak részben állami tulajdonú vállalatok privatizációjakor, például az Electrica Muntenia Sud áramszolgáltató, a román posta és a Romtelecom telefonszolgáltató esetében.

A másik vádponttal összefüggő kémbotrány 2006 novemberében robbant ki. A román sajtó akkor megírta, hogy a DIICOT vizsgálatot indított több román kormánytag, valamint a Credit Suisse First Boston (CSFB) pénzügyi tanácsadó cég vezetői és munkatársai ellen. Az ügyészek szerint nemzetközi bűnszövetkezetet hoztak létre annak érdekében, hogy romániai privatizációkban tanácsadókként előnyös megrendelésekhez jussanak.

A csoportot a bolgár Sztamen Sztancsev vezette. Ellene, valamint a két miniszter egy-egy tanácsadója ellen már 2007-ben vádat emeltek. Az ügyészek szerint a két miniszter is csatlakozott a bűnszövetkezethez, bizalmas információkat szolgáltattak ki.

Codrut Seres, akit a Konzervatív Párt jelöltként indít a júniusi európai parlamenti választásokon, elmondta: az ügyészek politikai parancsra cselekednek, hiszen immár három éve mindig akkor jelentették be a vizsgálat újabb fejleményét, amikor Romániában éppen választások közeledtek.

A politikából időközben visszavonult Nagy Zsolt szerint az ügy klasszikus példa a médián keresztül zajló igazságszolgáltatásra. Rámutatott: az elmúlt két és fél évben az ügyészek egyszer se hallgatták ki a gyanúsítottakat, de most legalább lehetőség nyílik arra, hogy a bíróság előtt tisztázódjon az ügy.