Tízezrek tüntetnek a Berlusconi-kormány ellen

2009. április 4., szombat 13:13 |

Szociális intézkedéseket követelnek a gazdasági válság kivédésére Rómában. A munkaügyi miniszter értelmetlennek nevezte a megmozdulást, Maurizio Sacconi szerint ennyi erővel az eső ellen is tüntethetnének.

Tömegtüntetés kezdődött szombaton Rómában a Silvio Berlusconi vezette jobbközép kormány ellen a legnagyobb szakszervezeti tömörülés (CGIL) felhívására.

Öt különböző tiltakozó menet vonult át a belvároson, kormányellenes jelszavakat és a gazdasági válság hatásait enyhítő, szociális intézkedéseket követelve. A szervezők szerint százezrek vesznek részt a megmozduláson, amelynek tetőpontja a délutáni nagygyűlés lesz a Circus Maximuson, az ókori kocsiversenypálya helyén.

Ne csak a bankoknak dobjanak mentőövet

A szakszervezet felhívására diákszervezetek és baloldali pártok tagjai is utcára vonultak. A tüntetők élén Gugliemo Epifani szakszervezeti vezető és Dario Franceschini, az ellenzéki Demokrata Párt vezére haladt. "Berlusconi eddig csak a bankoknak és az autóiparnak dobott mentőövet, de tudomást sem vesz annak a több százezer olasznak az ínséges helyzetéről, akik már elvesztették állásukat vagy hamarosan munkanélküliek lesznek" - mondta Epifani.

A kormány bírálta a szakszervezeti megmozdulást. "A tüntetés olyan abszurd, mint sztrájkolni az eső ellen. Egy világméretű válság ellen értelmetlen tüntetni" - jelentette ki Maurizio Sacconi munkaügyi miniszter. "Ez tisztán politikai megmozdulás és semmilyen módon nem segíti az olaszokat abban, hogy kiutat találjanak a válságból" - fűzte hozzá.

Shopline

  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Négy lövés
    Evanovich, Janet: Négy lövés Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!