Gyöngyi
9 °C
9 °C

Obama: Nem állunk háborúban az iszlámmal

2009.04.06. 19:59
Kapcsolódó cikkek (1)
Januári hivatalba lépése óta az amerikai elnök először járt muzulmán többségű országban. Mostani törökországi látogatásán szorosabb köteléket szorgalmazott az amerikaiak és muzulmánok között.

Az Egyesült Államok nem áll háborúban az iszlámmal, hangsúlyozta az amerikai elnök hétfőn a török fővárosban, lándzsát törve a két államon alapuló tartós közel-keleti rendezés mellett. Törökországi látogatásán az amerikai vendég igyekezett erősíteni az Egyesült Államok kapcsolatait az iraki és afganisztáni hadműveletek, valamint a közel-keleti rendezés szempontjából kulcsfontosságú szövetségesnek számító Törökországgal.

Az ankarai parlamentben mondott beszédében Barack Obama átfogóbb partneri viszonyt szorgalmazott hazája és az iszlám világ között. Egyúttal leszögezte: Washington célja az, hogy Izrael és a majdani palesztin állam békében és biztonságban éljen egymás mellett. Ezzel megerősítette országa korábbi álláspontját, nem törődve azzal, hogy Izrael új külügyminisztere a múlt héten kijelentette: hazáját nem köti a 2007. novemberi annapolisi megállapodás a majdani palesztin állam létrehozását célzó tárgyalások megkezdéséről.

"Lássunk tisztán: az Egyesült Államok határozottan támogatja a két állam, Izrael és Palesztina létrejöttét és azt a célt, hogy ezek békében és biztonságban éljenek egymás mellett" - hangoztatta az ankarai parlamentben Obama. Obama úgy vélte, hogy Törökország segítséget nyújthat az izraeli-palesztin konfliktus rendezéséhez.

Obama kezet nyújt a muzulmán világnak

Januári hivatalba lépése óta az amerikai elnök először járt muzulmán többségű országban, amely a jelentős NATO-tagállamok közül is egyedüliként iszlám többségű. A muzulmán világ, amely mély bizalmatlansággal szemlélte Obama elődje, George Bush tevékenységét, megkülönböztetett figyelmet szentel az elnök törökországi útjának. A kétnapos látogatása kezdetén Obama megkoszorúzta a modern Törökország alapítója, Mustafa Kemal Atatürk ankarai síremlékét, megbeszélést folytatott Abdullah Gül török elnökkel, és beszédet mondott a török parlamentben.

Az amerikai elnök - aki januári beiktatási beszédében azt ígérte, kezet nyújt a muzulmán világnak - a török nemzetgyűlésben mondott beszéde nagy részét annak szentelte, hogy szorosabb köteléket szorgalmazzon amerikaiak és muzulmánok között. Az al-Kaidát és egyéb terrorszervezeteket olyan szélsőségeseknek festette le, akik nem képviselik a muzulmánok nagy többségét. Leszögezte: Washington nem áll háborúban az iszlámmal, s viszonyuk kulcsfontosságú annak érdekében, hogy visszaszorítsák a minden vallás által elutasított, a társadalom törvényein kívül eső ideológiát.

A török-amerikai viszony 2003-ben elhidegült, Ankara ugyanis ellenezte, hogy az Egyesült Államok vezette szövetségesek lerohanták Irakot. A két ország kapcsolatai azóta megszilárdultak, s Törökországra - az észak-iraki kurd lázadókkal való konfliktusa ellenére - kulcsfontosságú szerep hárul majd az iraki stabilitás fenntartása szempontjából, ha az amerikai katonákat kivonják az arab országból.

Támogatás a kurd szakadárokkal szemben

Obama a török elnökkel folytatott megbeszélése után, kettejük közös sajtóértekezletén a török-amerikai viszonyt további erősítését szorgalmazta. Nyitottnak mutatkozott arra, hogy Ankara további amerikai támogatást kapjon a kurd szakadár lázadók elleni küzdelméhez, akik közül sokan Észak-Irakban állomásoznak. Támogatásáról biztosította a muzulmán Törökország csatlakozását a túlnyomórészt keresztény államok alkotta Európai Unióhoz (EU) - amelyet néhány európai ország ellenez -, egyúttal szorgalmazva a belépéshez szükséges törökországi liberális reformok felgyorsítását. Az első afroamerikai elnök nyomatékosan felhívta vendéglátói figyelmét a kisebbségi jogok védelmére is.

Obama párbeszédre bátorította Törökországot és a vele feszült viszonyban lévő szomszédos Örményországot. Az amerikai elnök még választási kampányában megígérte: népirtásnak fogja nevezni a török katonák által 1915-ben az örmény lakosság körében véghezvitt vérengzéseket (ahogyan azt Örményország követeli). Obama most közölte, hogy véleménye nem változott. Törökország viszont kategorikusan elutasítja, hogy népirtásnak tekintsék a történteket.