Orsolya
7 °C
17 °C

Bennégett egy nő a moldovai parlamentben

2009.04.07. 13:39 Módosítva: 2009-04-07 19:58:59
Több ezer ellenzéki tüntető kedden megrohamozta a parlamentet és az elnöki hivatalt Moldova fővárosában. A többnyire fiatalokból álló tömeg a rendőrök sorfalán áttörve behatolt a két épületbe, de később az erőszak beszüntetése mellett döntöttek és megegyeztek a rendőrökkel. Az új választásokat követelő ellenzék szerint a hatalmon lévő kommunisták elcsalták a vasárnapi választást, hogy az ország elnöke hivatali idején túl is posztján maradhasson. A hatalom közben bejelentette a szavazatok újraszámolását, az ellenzéket erről azonban nem értesítették.

Miután csatározássá fajult a moldovai ellenzék tübtetése, a moldovai hatóságok megállapodtak az ellenzék vezetőivel, hogy újra számolják a vasárnapi parlamenti választásokon leadott szavazatokat, jelentette az orosz RIA hírügynökség, a moldovai elnöki hivatal egy meg nem nevezett tisztségviselőjére hivatkozva.

Ám a a moldovai ellenzék egyik vezetője kedden este azokat a korábbi jelentéseket, hogy megegyezés született a vasárnapi általános választások szavazatainak újraszámolásáról. A Liberális Demokrata Párt vezetője azt nyilatkozta Chisinau-ban, hogy a kormányzó erők nem reagáltak még az ellenzék követeléseire."Elküldtük követeléseinket a szavazatok újraszámolásáról, és közöltük, hogy véget vetünk az erőszaknak, de fenntartjuk a jogot a békés tüntetésekre. De hivatalos választ még nem kaptunk", mondta Vlad Filat, aki hozzátette: folytatódnak a demonstrációk, de az ellenzék felszólítja támogatóit, hogy civilizáltan tüntessenek, és ne adjanak lehetőséget a provokációkra.

A hatalom azután látszott engedni az ellenzék nyomásának, miután betört a moldovai parlament és az elnöki hivatal épületébe kedden a vasárnapi parlamenti választás eredménye ellen tüntető több ezer fős tömeg. A hatalmon lévő kommunisták abszolút többsége ellen tiltakozók később megállapodtak az erőszak beszüntetéséről a rendőrökkel. A tüntetést szervező ellenzék vezetői új választásokat követelnek, a Telegraph úgy tudja, hogy a Twitter segítségével trombitálták össze a tömeget.

Kórházi források szerint legalább 30 rendőr és tüntető megsebesült a Romániával szomszédos Moldova fővárosának központjában álló két épület védelmére kirendelt rendőrök és a legkevesebb tízezer fős tömeg összecsapásában.

Lángokban áll a parlament épületének egy része - jelentette kedden a késő délutáni órákban egy orosz hírügynökség. Az Interfax jelentése szerint a tízemeletes épület első és második emeletén tombol a tűz, ahol egy nő is bennégett. A tüntetők és a bámészkodók tömege miatt a tűzoltóautók nem tudják megközelíteni a helyszínt, és megkezdeni az oltást. A tiltakozó tüntetők tömege teljesen körülvette, illetve hatalmába kerítette a parlament és az elnöki hivatal épületét.

A demonstrálók a kommunizmus megszüntetését és a szavazatok újraszámlálását követelő jelszavakat skandáltak, és minden mozdítható tárgyat megragadva rátámadtak a könnygázt és vízágyút is bevető rendőrökre. Az ellenállást legyűrve a tüntetők egy része behatolt a parlamentbe, ahonnan székeket, asztalokat és papírcsomókat dobált ki a betört ablakokon át az utcára. Ott a többiek nagy tüzet raktak a kihajigált holmikból. A parlament épületén belül is több helyen lángok csaptak fel.

Mielőtt túlzottan elfajultak volna az indulatok, a tüntetők megállapodtak a rendőrökkel. "Új választást akarunk, és nyerni fogunk" - jelentette ki kedden kora délután a többnyire fiatalokból álló, időközben némileg lehiggadt tömeghez beszélve Serafim Urecheanu, a parlamentbe bekerült három ellenzéki párt egyikének, a Mi Moldovánknak a vezetője.

A demonstrálók egy másik csoportja behatolt az elnöki hivatalba, amelyet kora délutánra teljes egészében megszálltak. Az olasz ANSA hírügynökség jelentése szerint a tüntetők azt skandálják, hogy "be akarunk lépni Európába, egyesülni akarunk Romániával".

Kolozsváron kedden este mintegy száz moldovai egyetemista fejezte ki szolidaritását tüntető társaikkal. A diákok egy része gyertyát tart a kezében, mások román és moldáv zászlót visznek, az opera főbejárata előtt pedig hatalmas ponyvát feszítettek ki, amelynek felirata szerint két dolgot követelnek: "1. Le a kommunizmussal! 2. Moldova egyesüljön Romániával!" - írja a manna.ro. Amelyik szerint Moldovában is egyre forróbb a helyzet, hiába az újraszámolási ígéret, a tüntetők már az ország harmadik legnagyobb városában is kezdenek tömegbe gyűlni.


Nagyobb térképre váltás

Terjedő tilatkozás

A manna.ro a Hotnews.md moldovai portálra hivatkozva arról számolt be kedden kora este, hogy a tilatkozás átterjedt az ország második legnagyobb, népességét tekintve harmadik városába. Mintegy ötszázan tüntetnek Bălţi rajonközpontban. A tiltakozók lezárták a központi utcát, kommunistaellenes jelszavakat skandálnak, és megpróbálják áttörni a rendőrkordont. A rendőrök eddig visszaverték a fiatalok támadását.

A moldovai portál szerint Ungheni városában is tüntet mintegy 200 fiatal, kommunistaellenes jelszavakat skandáltak, és a választások megismétlését kérték. Később Sculeni határátkelő felé indultak, hogy kiszabadítsák az ott lefogott, Romániában tanuló egyetemistákat, akik chişinăui társaikhoz akartak csatlakozni.

Nem kérnek többet Voroninból

A tömeg második napja tüntet a választási eredmény ellen, miután az ellenzéki Moldovai Liberális Demokrata Párt (LDPM) hétfőn felszólította támogatóit, hogy egészen addig maradjanak az utcákon, amíg semmisnek nyilvánítják a vasárnapi választások eredményét. amelyet az ellenzék szerint meghamisítottak.

Európa egyetlen kommunista elnöke, Vladimir Voronin 2001 óta áll az ország élén. Két ciklust töltött ki, harmadszorra pedig az alkotmány értelmében nem indulhat a tisztségért, amelynek betöltéséről a 101 tagú parlament dönt majd. A kormányzó kommunisták több mint 50 százalékos eredménnyel abszolút többséget szereztek vasárnap, így ők határozhatják meg a következő államfő személyét.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) hétfőn azt közölte, hogy a moldovai parlamenti választások összességükben megfeleltek a nemzetközi normáknak.

Aggódnak

A helyzetre reagálva Grigorij Karaszin külügyminiszter-helyettest az orosz Interfax hírügynökség nyilatkozatva emlékeztetett arra, hogy szinte minden nemzetközi megfigyelő meglehetősen kedvező véleményt alkotott a kommunisták győzelmét hozó vasárnapi választások lebonyolításáról.

Moldova az egyik annak a hat egykori szovjet tagköztársaságnak, amelyekkel az EU az eddigieknél szorosabb együttműködést akar kezdeményezni májusban esedékes prágai csúcsértekezletén.

Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden aggodalmát fejezte ki Moldova nyugtalan belpolitikai állapotai miatt, és elfogadhatatlannak nevezte az állami épületek elleni erőszakot.

A hatalmon lévő moldovai kommunisták elítélték az ellenzék "államcsínykísérletét". A mai eseményeket nem lehet másként minősíteni, mint államcsínykísérletként, jelentette ki Mark Tkacsuk, a kommunisták egyik vezetője, aki a párt választási kampányát vezette. Vladimir Voronin elnök követelte az utcai tüntetőktől, hogy "vessenek véget a bacchanáliának", amit a választások nyomán rendeznek a fővárosban