Hedvig
9 °C
24 °C

Iránban urán fűtőelemeket kezdenek gyártani

2009.04.09. 18:02
Iránban átadták az első urán fűtőelem gyártására alkalmas üzemet, amivel Irán képessé vált arra, hogy az uránérc bányászatától kezdve a fűtőanyag előállításáig a folyamat minden lépését maga is meg tudja csinálni. Az iráni elnök azt is bejelentette, hogy új típusú urándúsító centrifugát próbáltak ki.

Az iráni elnök csütörtökön Iszfahánban felavatta az ország első olyan üzemét, ahol urán fűtőanyagot gyártanak majd egy jelenleg még épülő kísérleti reaktor számára.

Az araki (Markezi tartomány) nehézvizes reaktort a tervek szerint már az idén, de legkésőbb jövőre beindítják. A Nyugat attól tart, hogy a 40 megawattos létesítményt nemcsak áram termelésre, hanem közvetve atomfegyver előállításához is felhasználhatják, mert az onnan kikerülő, kiégett fűtőanyagból újrafeldolgozással plutóniumot lehet kinyerni, amiből atombomba készülhet.

A Mehr iráni hírügynökség szerint az iszfaháni üzemben évi 10 tonna uránoxid fűtőanyagot fognak gyártani az araki reaktor, és 30 tonnát a később épülő más reaktorok számára.

"Ezzel bezárult a nukleáris fűtőanyaggyártás köre" - jelentette ki az iráni parlament külügyi bizottságának az elnöke. Ezzel arra célzott, hogy Irán az érc kitermelésétől a fűtőanyag előállításig már mindent meg tud csinálni maga is. A politikus szerint ez után lekerül a tárgyalások napirendjéről az urándúsítás kérdése.

Mahmúd Ahmadinezsád elnök az iráni az atomenergia napja alkalmából tartott rendezvényen bejelentette, hogy kipróbáltak kétféle, új típusú urándúsító centrifugát, amelyek szerinte többször hatékonyabbak az eddig használtaknál.

Golamreza Agadazeh, az iráni atomenergia szervezet vezetője azt közölte, hogy az ENSZ tiltása ellenére régóta működő natanzi dúsítóban már 7 ezer centrifuga dolgozik, és a 15 éves fejlesztési program végére 50 ezer lesz belőlük. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség egy február 19-én kiadott jelentésében 3964 működő, 1476 kipróbálás alatt álló és 125 nem működő centrifugáról adott hírt.

A Nyugat szerint Irán atomfegyver előállítására törekszik a polgári célú atomenergetikai fejlesztés leple alatt. Irán ezt tagadja. Hat nagyhatalom szerdán tárgyalásokra hívta Teheránt a vita diplomáciai megoldására.

Irán hajlandó lenne tárgyalni atomfejlesztési programjáról, de csak ha tiszteletben tartják a jogait, közölte Ahmadinezsád válaszul a nagyhatalmak javaslatára. Az elnök szerint a korábbi tárgyalások a nyugat hibájából voltak sikertelenek, mert az iráni nukleáris program korlátozását akarták elérni.

"Egyoldalú tárgyalásokat, feltételes tárgyalásokat, a fenyegetés légkörében folyó tárgyalásokat egyetlen szabad ember sem fogad el" - mondta Ahmadinezsád egy iszfaháni beszédében.