Gyöngyi
9 °C
9 °C

Dokumentumfilmben vallanak a kalózok

2009.04.19. 11:07 Módosítva: 2009-04-19 11:08:20
Finn dokumentumfilmesek meginterjúvoltak néhány szomáliai kalózt. A megkérdezettek a szegénységet és a túlhalászást okolták, és őszintén beszéltek arról is, mennyit is keres egy kalóz. Közben újabb támadások és túszmentő akciók zajlottak az Ádeni-öbölben.

Aki elsőnek ugrik a megtámadott hajó fedélzetére, kétszer annyi fizetséget kap, az elsőt viszont többnyire azonnal leterítik vagy megsebesítik - avatta be a finn filmeseket Ali Isman, a szomáliai kalózok egyike a zsákmány elosztásáának kulisszatitkaiba. Az interjúból az is kiderült, hogy van, aki 100 000, van, aki 10 000, de olyan is akad, aki csak 500 dollárt kap egy-egy támadást követően. A jutalmazás attól függ, ki mennyire veszi ki a részét a harcokból.

Isman mellett nyilatkozott egy vezető tisztséget betöltő kalóz is, aki azzal mentette magát, hogy ha nem állt volna kalóznak, nem tudna enni adni a gyerekeinek. A kalózok egyértelműen a külföldieket okolják a kilakault helyzetért, akik tenger meggondolatlan kizsákmányolásával elvették a helyiek megélhetési lehetőségét.

Holland mentőakció

Közben holland kommandósok rajtaütöttek egy szomáliai kalózbandán, és kiszabadítottak húsz jemeni halászt a fogságukból. A túszok múlt vasárnap estek fogságba, és annak köszönhetik megmenekülésüket, hogy egy görög olajszállító vészjeleket adott le a körzetben.

A kommandósok akciójuk során kiszabadították a túszokat, a kalózokat pedig lefegyverezték, de aztán hagyták őket szabadon elvonulni. Nem létezik ugyanis olyan törvény, ami lehetővé tenné egy másik ország állampolgárainak letartóztatását. Csak abban az esetben tehették volna ezt meg, ha az elkövetők vagy az áldozatok hollandok lettek volna, vagy a bűncselekmény holland felségvizeken történik.

A szomáliai kalózok eközben egy újabb, ezúttal belga hajóra csaptak le. A Pompei tízfős legénységével, köztük két belgával, a Seychelles-szigetekre tartott, és azután szakadtak meg vele az összeköttetések, hogy szombat hajnalban vészjeleket adtak le a fedélzetéről. A műholdas felvételek tanúsága szerint a Pompei azóta egy helyben vesztegel.

Mind amerikai, mind európai oldalról sürgetik a nemzetközi összefogást, hogy megfékezzék a kalózokat. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a napokban ismertette tervezetét arról, hogyan lehetne felszámolni a kalózok ténykedését az Ádeni-öbölben és az Indiai-óceánon.

Jelenleg tizenöt hajó és mintegy kétszázötven fő szerepel az eltűntek listáján. Francia katonák néhány napja három embert szabadítottak ki egy elrabolt jachtról, az amerikaiaknak pedig sikerült megmenteniük Richard Philips kapitányt, akinek a története bejárta a világsajtót. Amíg azonban a kalózok elleni jogi fellépés nem válik lehetővé, további támadásokra és összecsapásokra lehet számítani.