Olivér
0 °C
4 °C

Sarkozy csak dicsérte lebutázott kollégáit

2009.04.19. 17:57
Bernard Kouchner francia külügyminiszter magyarázata szerint Nicolas Sarkozy valójában megdicsérte a spanyol miniszterelnököt, amikor egy villásreggelin nem túl intelligensnek nevezte kollégáját. A baloldal korábbi elnökjelöltje azért nyilvánosan bocsánatot kért, a spanyol kormány semmit sem kívánt kommentálni.

A francia külügyminiszter szerint a héten kiforgatták Nicolas Sarkozy szavait, mert az államfő a maga módján éppen méltatta a spanyol miniszterelnök intelligenciáját, amikor azt mondta róla: "lehet, hogy nem valami intelligens". "Igen, ő tényleg így beszél, fiatalos és életteli, ettől más" - mondta vasárnap Bernard Kouchner külügyminiszter a Canal+ francia kereskedelmi televíziónak adott interjújában Sarkozy szavairól.

A Libération című baloldali lap szerint az államfő egy francia képviselőkkel elköltött villásreggelin a spanyol miniszterelnököt francia ellenzéki részről ért kritikákra reagált vitatott módon. "Lehet, hogy (Zapatero) nem valami intelligens, de ismerek embereket, akik nagyon intelligensek voltak, mégsem jutottak be az elnökválasztás második fordulójába." A lap szerint Sarkozy itt Lionel Jospinre, a 2002-es francia elnökválasztás szocialista jelöltjére célzott.

Kouchner szerint az államfő értelmezésében (Zapatero) intelligens, hiszen kétszer megválasztották és megszüntette a reklámokat a tévében. A külügyminiszter hangsúlyozta: a francia elnök tíz nap múlva esedékes spanyolországi látogatása az incidens miatt nem került veszélybe.

Az előző elnökválasztás baloldali vesztese, Ségolene Royal viszont Franciaország és a franciák nevében elnézést kért José Luis Rodríguez Zapaterótól a francia elnök megjegyzéséért. Royal szerint Sarkozynek tudnia kellene uralkodnia magán. A közlemény miatt kormánypárti képviselők vasárnap élesen bírálták a volt szocialista elnökjelöltet: "Ségolene-re soha nem volt jellemző a humor", Royalnak "pszichológia kezelésre lenne szüksége."

A spanyol miniszterelnök és környezete nem kívánta kommentálni sem a Sarkozynek tulajdonított megjegyzést, sem Royal bocsánatkérését.