Gyöngyi
9 °C
9 °C

Az Európai Néppárt nemet mond a zárszámadásra

2009.04.20. 18:07 Módosítva: 2009-04-20 19:09:51

Az Európai Néppárt nem fogadja el az uniós zárszámadást. Erről Szájer József, a Néppárt frakcióvezető-helyettese beszélt hétfőn délután közgázos hallgatók előtt.

Szájer a döntést azzal magyarázta, hogy Kelet-Európában nagyon sok a visszaélés a fejlesztési pénzek körül. A szavazás kedden lesz Strasbourgban.

A zárszámadás egyes részeit nem fogadja el az Európai Néppárt – erősítette meg az előadáson elhangzott szavait Szájer József az Indexnek. Szájer szerint ez kifejezetten intézményi vita, amely nem először fajul idáig. 2004 előtt volt már olyan eset is, hogy az EP egy ideig késleltette a költségvetés elfogadását, mert nem tudta elfogadni, hogy a Bizottság bólogató Jánosként kezelte az európai parlamentet, és nem adott át olyan információkat, amelyek alapján az ügyekben felelős döntést lehetett volna hozni.

Hogy intézmények közötti vitákról van szó, és nem pártok közöttiről azt jelzi: a néppárt akciójához valószínűleg a szocialisták is nemet mondanak. Szájer szerint a mostani ügy három év múlva kifejezetten megnehezíti az akkori kétéves költségvetés elfogadását.

A zárszámadás felülvizsgálatával kapcsolatos hatáskör az Európai Parlamentnek lehetővé teszi, hogy kinyilvánítsa politikai véleményét a Bizottság gazdálkodásáról.

A zárszámadás elutasítása több okból történhet: a Bizottság jogellenesen vagy nem gazdaságosan kezelte a közösségi pénzeszközöket, vagy nem érte el a kitűzött politikai célt. Az elutasításhoz nem kapcsolódik jogi szankció, politikai hatása van. Bővebben itt>>>