Elutasították Demjanjuk fellebbezését

2009. május 11., hétfő 23:20

Egy berlini bíróság elutasította a feltételezett egykori náci táborőr John Demjanjuk folyamodványát, hogy akadályozzák meg Németországba szállítását.

Az illetékes közigazgatási bíróság közölte, elvetette Demjanjuk kérelmét, hogy Németország vonja vissza a befogadására vonatkozó beleegyező nyilatkozatát.

A német szövetségi igazságügyi minisztérium egyik szóvivője közben bejelentette, hogy keddre várják Demjanjuk érkezését. A 89 éves férfit a tervek szerint lakóhelyéről, az Ohio állambeli Clevelandből szállítják repülővel Münchenbe.

Név nélkül nyilatkozó amerikai kormányzati források szerint (helyi idő szerint) még hétfőn este elindul vele a repülőgép, amelyen kellő orvosi ellátást is biztosítani tudnak neki.

Bűnsegéd 29 ezer esetben

A müncheni ügyészség márciusban adott ki elfogató parancsot Demjanjuk ellen azzal a váddal, hogy a II. világháborúban náci haláltáborok őreként 29 ezer esetben bűnsegéd volt emberölésben. Demjanjuk április elején rossz egészségi állapotára hivatkozva kérte, hogy ne toloncolják ki, ám az illetékes fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy nem indokolt kiadatási eljárásának felfüggesztése.

Az amerikai legfelsőbb bíróság illetékes bírája legutóbb csütörtökön utasította el Demjanjuk kérését, hogy függesszék fel kiadatását Németországnak. Ügyvéde a védence kiadatását, s a németországi per megindítását sürgetők "politikai motivációinak" figyelembe vételére kérte az amerikai bírói testületet.

Állítja, semmi köze a holokauszthoz

Az ukrán származású Demjanjuk azt állítja, hogy a szovjet hadsereg katonájaként 1942-ben német fogságba esett, majd 1944-ig német börtöntáborokban volt, és semmi köze sincs a holokauszthoz. 1951-ben bevándorolt az Egyesült Államokba, ahonnan 1986-ban már kiadták Izraelnek azzal a gyanúval, hogy ő volt a treblinkai koncentrációs tábor "Rettegett Ivánként" hírhedtté vált őre. Izraelben halálra ítélték, de nem hajtották végre az ítéletet, sőt az izraeli legfelsőbb bíróság 1993-ban hatályon kívül is helyezte, mert úgy látta, hogy alapos kétely merült fel az eredeti eljárásban felhasznált bizonyítékokkal szemben. Ezután visszatérhetett az Egyesült Államokba.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Nem is annyira beteg a náci táborőr? - 2009.04.24.
Bérelt gépen, ágyban, párnák közt adná ki Németországnak Washington a 89 éves John Demjanjukot.
Szabadon engedték a náci táborőrt - 2009.04.15.
Kedd délután még úgy volt, hogy John Demjanjukot kiadják Németországnak, de az utolsó pillanatban elrendelték a kitoloncolás leállítását.
Német bíróság elé áll a sobibori haláltábor egykori őre - 2009.04.03.
A 88 éves John (Ivan) Demjanjuk Treblinkában is szolgálta az SS-t, 29 ezer ember haláláért teszik felelőssé.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!