Obama meggondolta magát a katonai bíróságok ügyében

2009. május 15., péntek 19:07

Visszavonta elnöksége első intézkedését és választási kampánya egyik legfőbb témájában tett félfordulatot Barack Obama. Az amerikai elnök döntése értelmében újra működnek a katonai bíróságok Guantanamón.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Obama bűnöző az al-Kaida szerint - 2009.06.03.
Az al-Kaida terrorszervezet második számú vezetője arra szólítja fel a muszlimokat, és főleg az egyiptomiakat, hogy ne fogadják jóhiszeműen az amerikai elnököt. Elemzők szerint a terroristák tartanak attól, hogy Obama képes lehet enyhíteni a feszültségeket.

Az Obama-kormány felújítja a guantánamói terrorgyanús foglyok ellen korábban pereket folytató katonai bizottságok tevékenységét, ami ellen már a hivatalos pénteki bejelentés előtt tiltakoztak jogvédő csoportok.

Csalódottságának adott hangot a Human Rights First nevű csoport, amely szerint "mindenki tudja, hogy a katonai bizottságok (működése) csúfos kudarccal járt". A csoport szerint tragikus hiba lenne a bizottságok tevékenységének folytatása.

Obama első elnöki intézkedése volt a bizottságok munkájának 120 napra történő felfüggesztése, kampányának pedig egyik fő ígérete volt a guantanamói tábor bezárása és az amerikai jogrenden kívüli bíráskodás felfüggesztése.

A helyzet áttekintése után most mégis felújítja a katonai bizottságok működését. Ennek az az oka, hogy a guantanamói foglyok elleni bizonyítékok nagy része amerikai bíróságok előtt használhatatlan lenne, hiszen fel kéne fedni a titkos információk forrását.

A guantanamói fogolytábor ügye sem rendeződött. A demokraták ugyan benyújtottak egy törvényjavaslatot a tábor bezárásáról, ennek mellékletében azonban kizárták, hogy a gyanúsítottakat amerikai földre szállítsák - azaz a kormány a jövőben is az amerikai joghatóságon kívül eső területeken tarthatná fogságban az al-Kaida feltételezett tagjait.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Obama 100: megígérte, megcsinálta  - 2009.04.29.
Hogy jól tette-e, azt még meglátjuk. Egy biztos, emberemlékezet óta nem kezdett még elnök ilyen aktív politizálásba megválasztása után.
Amerika nem sír Bush után - 2009.01.19.
Üres kincstárat, két félbemaradt háborút, és sok munkanélkülit hagy maga után a távozó elnök. Legfontosabb eredménye, hogy 7 évig nem érte támadás az USA területét.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés