Szlovákiában is megjelent a H1N1

2009. május 28., csütörtök 11:25 |

Csehország és Románia után Szlovákiában is kimutatták a H1N1 influenzavírust, a 37 éves páciens egy pozsonyi kórházban fekszik.

Első ízben jelent meg Szlovákiában az új H1N1 influenzavírus - jelentették szlovák internetes portálok egészségügyi illetékesekre hivatkozva. Az Aktuálne.sk portálnak egy magát megnevezni nem akaró, hiteles forrás erősítette meg, hogy az első szlovákiai páciens az egyik pozsonyi kórházban fekszik, írja a bumm.sk.

Richard Rasi szlovák egészségügyi miniszter rendkívüli sajtótájékoztatón megerősítette a hírt. Elmondta, hogy egy 37 éves Pozsony megyei férfi szenved az új típusú influenzában, aki a múlt pénteken az Egyesült Államokból tért vissza Szlovákiába.

Ivan Rovny, Szlovákia fő tisztiorvosa szerint az illető két nap után sem észlelt magán semmiféle tünetet. Miután azonban köhögni kezdett, és nyomást érzett a torkában, orvosokhoz fordult, akik csütörtök reggel megerősítették a H1N1 vírus jelenlétét. Azonnal kórházba utalták, ahol három-négy napig megfigyelés alatt tartják.

A beteggel együtt a repülőgépen további hat szlovák állampolgár utazott. Mindnyájuknak azt ajánlották, hogy problémák esetén forduljanak orvoshoz.

Karanténban a cseh pilóta családja

A vírus két nappal azután jelent meg Szlovákiában, hogy Csehországban is megbetegedett egy pilóta, aki New Yorkból tért vissza Prágába. Michael Vít, Csehország tisztifőorvosa szerint a 29 éves fiatalember a Cseh Légitársaság (CSA) pilótája, állapota nem súlyos.

A pilóta jelenleg házi karanténban van, hasonlóan ahhoz a kilenc emberhez, akikkel a gépen személyes kapcsolatba került. Ők a pilóta rokonai, illetve a repülőgép személyzete. Az utasokkal a pilóta nem került közvetlen kapcsolatba.

Romániában háromra nőtt az új vírus által megbetegített személyek száma. Miután kiderült egy New Yorkból hazatért 30 éves román nőről, hogy szervezetét megfertőzte az új típusú vírus, csütörtökön bejelentették, hogy a nő 14 hónapos gyereke, valamint a hölgy édesapja is elkapta a kórt.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Egy nap alatt 47 H1N1 eset Nagy Britanniában. - 2009.05.26.
44 beteg egy birminghami iskolában összpontosul.
H1N1: 97-re nőtt a halálos áldozatok száma - 2009.05.26.
A megerősített vírusfertőzések száma csaknem 13 ezerre emelkedett.
Elért a Perzsa-öbölbe a H1N1 - 2009.05.24.
Kuvaitban szolgáló amerikai katonák szervezetében mutatták ki az új influenzavírust.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Tanulj angolul online!
100 órás, beszédcentrikus nyelvi képzés féláron kezdő szinttől haladóig, 50% kedvezménnyel