Mladić-videót mutatott be a bosnyák tévé
A háborús bűnök miatt körözött szerb tábornok éli a világát: lagziba jár, pingpongozik, hógolyózik. A felvétel is azt támasztja alá, hogy szabadon járt-kelt Szerbiában.
Amatőr felvételekből készült videóösszeállítást mutatott be a háborús bűnök miatt körözött Ratko Mladić volt boszniai szerb hadsereg-főparancsnokról a szarajevói televízió, azt állítva, hogy az utolsó képek tavalyról származnak. (A felvételt a BBC honlapja is közzétette.)
A szerdán késő este sugárzott képsorok körülbelül 12 évet fognak át, többségük a Kosutnjakon, Belgrád erdős hegyén készült, és családja, barátai, rokonai körében ábrázolja a szökésben lévő Mladićot. A legtöbb felvételt Szerbiában csinálták, de van köztük olyan is, amelyen a boszniai Szerb Köztársaságban, egy étteremben tartott lagzin látható a tábornok.
"Ez maga a paradicsom"
Az egykori jugoszláv hadsereg egyik laktanyájában készült képeken a barátaival asztaliteniszezik a Nemzetközi Törvényszék által körözött katona, illetve az épület előtt ül a feleségével, és azt mondja neki: "Ez maga a paradicsom".
Az utolsó képeken - amelyekről a 60 perc című műsor készítői azt állították, hogy tavaly készültek - Mladić a feleségével és a lányával hógolyózik, de nehezen, bot segítségével mozog.
Az adásba bekapcsolódott a Nemzetközi Törvényszékkel folytatott együttműködésért felelős szerb állami szerv hivatalvezetője, Dusan Ignatović is, aki tagadta, hogy Ratko Mladić Szerbiában bujkálna. Emlékeztetett rá, hogy Belgrád már két államfőt, három vezérkari főnököt, és további csaknem negyven személyt adott át Hágának.
Ljajić hazugsággal vádol
Hazugsággal vádolta Rasim Ljajić szerb politikus a szarajevói televíziót, amely szerdán késő este videoösszeállítást mutatott be Ratko Mladic volt boszniai szerb hadsereg-főparancsnokról, azt állítva, hogy a felvételek az elmúlt 12 évet fogják át, s az utolsók tavaly készültek.
A képek közül a legfrissebb is legalább nyolcéves. Valamennyi abból az anyagból származik, amelyet a szerb hatóságok a múlt év december 4-én Mladić korábbi belgrádi lakhelyén foglaltak le, s ez év március 27-én átadtak Serge Brammertznek, a délszláv háborúk bűnöseinek üldözésére létrehozott hágai Nemzetközi Törvényszék főügyészének - jelentette ki a törvényszékkel folytatott együttműködésért felelős belgrádi állami intézmény elnöke.
Rasim Ljajić szerint a teljes anyag 215 hang- és videokazettát tartalmaz. Nagy kérdés, hogy miként és miért juthatott ez az anyag egy televízió birtokába az előtt, hogy a Törvényszék megvizsgálta, s használta volna - tette hozzá a politikus.
Ratko Mladić neve a hét elején egy belgrádi bírósági tárgyaláson is szóba került: egykori testőre azt vallotta, hogy a tábornok az évtized elején szabadon járt-kelt Belgrádban, és a szerb állami vezetés még 2002-ben is pontosan tudta, hol tartózkodik.



