Külföld

Obama vizsgálatot rendelt el egy afganisztáni mészárlás ügyében

2009. július 13., hétfő 10:20 | Frissítve: 2009. július 13.

Az amerikai elnök vizsgálatot rendelt el, mert a gyanú szerint George W. Bush kormánya akadályozta a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy Washington által támogatott afgán hadúr kétezer tálib foglyot mészárolt le. A foglyokat konténerekbe zárták, és két napig utaztatták őket. Megfulladtak, tömegsírba temették őket.

A The New York Times című lap pénteki számában azt írta, hogy a Bush-kormányzat magas rangú illetékesei akadályozták az FBI, a külügyminisztérium és a Pentagon külön-külön folytatott vizsgálatát arról a 2001-es mészárlásról, amelyben a CIA által akkor támogatott Abdul Rasíd Dosztum tábornok erői több mint kétezer foglyot öltek meg.

Dosztum üzbég hadúr, Észak-Afganisztán nagyhatalmú parancsnoka együttműködött a szovjetekkel a nyolcvanas évekbeli megszállás idején, majd az amerikaiak szoros szövetségese lett 2001-ben, a szeptember 11-ét követő offenzívában, amely a tálib rezsim bukásához vezetett. A szóban forgó mészárlás 2001 novemberének végén történt.

Szemtanúk szerint 2001 novemberében tálibok megadták magukat az Egyesült Államok északi szövetségesének. A foglyokat konténerekbe zárták, és kétnapos transzportra indították. Az Egyesült Államok külügyminisztériumának jelentése szerint a foglyok megfulladtak – más információk szerint lelőtték őket –, majd a halottakat tömegsírba temették őket.

„A minap jutottak a tudomásomra olyan jelzések, amelyek szerint nem folyt megfelelő vizsgálat az ügyben – mondta Obama a CNN hírtelevíziónak a hét végén, ghánai látogatása idején. – Ezért megkértem nemzetbiztonsági csapatomat, hogy gyűjtsék össze az ismert tényeket. Tudják, úgy gondolom, van olyan felelősség, amelyet minden nemzetnek vállalnia kell, még háború idején is.” A CNN kedden, közép-európai idő szerint hajnali négy órakor sugározza az egész beszélgetést, de néhány részletet már közölt belőle.

A CIA éveken át dolgozott azon a terven, amely az al-Kaida-tagok célzott meggyilkolására irányult, tudósít a Wall Street Journal egy magát megnevezni nem kívánó titkosszolgára hivatkozva. A terrorszervezet tagjainak fogvatartásáról és meggyilkolására irányuló akciót a CIA pénzelte, és ehhez embereket is kiképzett. Ehhez Bush 2001-ben kiadott rendelete szolgáltatott alapot.

A lap szerint azonban az egész végül csak terv maradt. A CIA új vezetője, Leon Panetta ugyanis leállíttatta az akciót, miután június 23-án tudomást szerzett róla. A lap szerint Dick Cheney, Bush alelnöke információkat tartott vissza a szenátus és az alsóház elől az ügyben. Panetta már június 24-én tájékoztatta a kongresszus nemzetbiztonsági bizottságát az ügyről és Dick Cheney szerepéről.

Bookline

C-travel ajánlatok

  • Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban!
    Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban! Ha nem hiszi, nézze meg saját szemével! Válassza ki utazását ajánlataink közül!
  • Tavaszi zsongás Fenyőharaszton
    Tavaszi zsongás Fenyőharaszton Foglaljon most, és élvezze Ön is a természet ébredését, a tavasz gyönyörű dallamos hangjait, a várva-várt napsütés jótékony sugarait egy klasszicista Kastélyszállóban megszállva!
  • Húsvét Balatonszemesen
    Húsvét Balatonszemesen töltse nálunk családjával a húsvéti ünnepeket! A felnőtteket wellness részlegünkön a teljes feltöltődés várja. A gyermekeket tojásfestés, vidám tojáskeresés mellett változatos animációs programok várják.
hirdetés