India legyártotta első atommeghajtású tengeralattjáróját

2009. július 26., vasárnap 13:34

Mintegy 2,9 milliárd dollárért fejlesztette ki India saját atommeghajtású tengeralattjáróját, amiből hamarosan ötöt állít hadrendbe. A hadiflotta bővítésével India Kína térségbeli stratégiai szándékait akarja ellensúlyozni, mert erősen aggasztja legnagyobb kereskedelmi partnerének növekvő katonai ereje. A most vízre bocsátott darab 44 kilométeres sebességre képes, és 12 ballisztikus rakétával szerelik fel.

Vízre bocsátották vasárnap India első saját gyártmányú, atommeghajtású tengeralattjáróját. Az Arihant (hindi nyelven: ellenség-megsemmisítő) nevet viselő vízi fegyver 104 méter hosszú, mintegy 6000 tonna vízkiszorítású. Egy 80 megawattos, dúsított urániummal működő atomreaktor hajtja, víz alatti sebessége elérheti az óránkénti 44 kilométert. A tervek szerint 12 darab, hétszáz kilométeres hatótávolságú, K-12-es típusú ballisztikus rakétával szerelik fel az Arihantot, emellett Agni-3 típusú, 3500 kilométeres hatótávolságú rakéta is lesz majd a fedélzetén.

Az Arihantot először a hajógyár zárt kikötőjében tesztelik, majd a Bengáli-öbölben tesz próbautakat és várhatóan két év múlva állítják hadrendbe. Az első indiai atommeghajtású tengeralattjáró kifejlesztése 2,9 milliárd dollárba került. A Reuters úgy tudja, hogy orosz műszaki segítséget is igénybe vettek. Azt tervezik, hogy a haditengerészet kötelékében öt ilyen tengeralattjáró teljesít majd szolgálatot.

Indiának jelenleg 16 dízel-elektromos meghajtású, orosz és német gyártmányú, 25-40 éves tengeralattjárója van. Elemzők szerint a hadsereg korszerűsítésével, illetve a hadiflotta bővítésével akarja India ellensúlyozni Kína térségbeli stratégiai szándékait. A világ két legnépesebb országa egymás legnagyobb kereskedelmi partnere Ázsiában, de Indiát aggasztja Kína növekvő katonai ereje, attól tart, hogy a hatalmas szomszédja stratégiailag körül akarja zárni, mert folytatja fegyvereladásait Pakisztánnak és Srí Lankának.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Tanulj angolul online!
100 órás, beszédcentrikus nyelvi képzés féláron kezdő szinttől haladóig, 50% kedvezménnyel