Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Egykori iszlamista a török parlament élén

2009.08.05. 20:02
Mehmet Ali Sahin iszlamista politikust választották meg a török parlament elnökének. A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja az ellenzék támogatása nélkül döntött. A lépés megnehezítheti Törökország EU-csatlakozását.

Az ellenzék javaslatát semmibe véve egy iszlamista indíttatású politikust választottak meg szerdán a török parlament elnökének, amivel nehezebbé válhat az európai uniós csatlakozáshoz szükséges reformok megalapozása.

A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja annak ellenére vitte keresztül az akaratát, hogy a szekuláris ellenzék olyan jelöltet akart, aki bírja az összes párt bizalmát. Az ellenzék szerint az eddigi parlamenti elnök, Koksal Toptan továbbra is megfelelő lett volna.

A megválasztott Mehmet Ali Sahin az Igazság és Fejlődés Pártjának egyik megalapítója, és tagja volt az elődpártnak, a iszlamista Jólét Pártnak is, amelynek a fegyveres erők nyomására 1997-ben fel kellett adnia a kormányhatalmat. Sahin a beiktatásakor azt mondta, hogy részrehajlás nélkül akarja szolgálni az egész parlamentet.

Törökországban a parlament elnöke a hivatalos állami hierarchia második embere. Bírálói szerint az Igazság és Fejlődés Pártja arra törekszik, hogy a legfontosabb állami posztokat mérsékeltnek minősített, de iszlamista embereknek juttassa, és ezzel meggyengítse az állam és a vallás szétválasztásának elvét.