A tálibok rakétákkal készülnek az elnökválasztásra

2009. augusztus 18., kedd 07:06

Két nappal az afgán elnökválasztás előtt rakéta találta el az elnöki palotát, a tálibok már napok óta támadásokkal fenyegetnek. A BBC tudósítójának pénzért kínáltak szavazólapokat, egy törzsi vezetőt meg akartak vesztegetni.

Rakéta csapódott kedd reggel az afgán elnöki palotába, egy másik rakéta pedig Kabul rendőr-főkapitányságának épületét találta el, közölte a rendőrség.

Az elnöki palota épülete kissé megrongálódott, de senki nem sérült meg az elnökválasztás előtt két nappal végrehajtott támadásban.

Zabihulla Mudzsahid, a tálibok szóvivője telefonon jelentkezett a brit hírügynökségnél, és közölte, hogy mozgalmuk négy rakétát lőtt ki az afgán fővárosra.

Az afganisztáni tálibok már több nappal az augusztus 20-i elnökválasztás bojkottjára szólították fel az afgánokat, és azzal fenyegettek, hogy szavazóhelyiségeket fognak megtámadni. Az Afganisztán déli területein szétszórt röplapokon figyelmeztették az embereket, hogy minden szavazót az iszlám ellenségének tekintenek.

A BBC közben arról számolt be, hogy bizonyítékot talált arra, hogy a választásokon csalás és vesztegetés készülődik. Tudósítójuknak 1000 szavazólapot ajánlottak megvásárlásra, melyek ára darabonként 10 dollár. Arról is beszámoltak, hogy a kormány közelében dolgozó hivatalnokok illegális szavazólapokat hitelesítettek.

Afganisztán északi részén egy törzsi vezető azt mondta, hogy több kampánystáb is megkereste, és több ezer dollárt ajánlottak neki, ha szavazókat toboroz. A csütörtöki elnökválasztáson Hamid Karzai elnöknek több mint 30 kihívója lesz.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Rakétatámadást kockáztatnak a szavazók - 2009.08.16.
A tálibok az iszlám ellenségének tekintik az afgán elnökválasztáson voksolókat.
Tonnányi ópium Karzai elnök féltestvérénél - 2009.08.13.
Hiába a rengeteg drog, Karzai az elnökválasztás esélyese.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!