Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Vádat emeltek Ehud Olmert ellen

2009.08.30. 19:58
Az izraeli legfőbb ügyész három pontban fogalmazott meg vádemelést Ehud Olmert volt miniszterelnök ellen. A gyanú szerint Olmert illegális pénzeket fogadott el, számlákkal ügyeskedett, és ismerőseit ültette hivatalos pozíciókba.

Három pontban emeltek vádat vasárnap korrupció miatt indított eljárásban Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnök ellen, közölte Menahem Mazuz főügyészhivatala.

"A főügyész úgy határozott, hogy vádat emel Ehud Olmert és kabinetfőnöke, Sula Zaken ellen - olvasható a hivatal közleményében. - A vádemelésről szóló dossziét ma (vasárnap) átadtuk a jeruzsálemikörzeti bíróságnak." Az igazságügyi minisztérium közleménye szerint a vádpontok csalás, hatalommal való visszaélés és jövedelem eltitkolása.

Ez az első eset, hogy egy volt kormányfőt vád alá helyeznek Izraelben. A volt miniszterelnök, aki ártatlannak mondja magát, tavaly szeptember 21-én lemondott funkcióiról, miután a rendőrség vádemelési indítványt tett ellene. Végül idén március 31-én távozott hivatalából, miután a februári választások eredményeként utódja Benjámin Netanjahu lett.

A három vádpont egyike az, hogy Olmert törvénytelenül kapott Morris (Mose) Talansky amerikai üzletembertől készpénzt még 2006-os miniszterelnökké választása előtt, Jeruzsálem főpolgármestereként, majd kereskedelmi és iparügyi miniszterként. Olmert azt állította, hogy a pénz törvényes kampánytámogatás volt, a rendőrség szerint viszont kenőpénzt juttatott neki az amerikai üzletember.

A második vádpont, az úgynevezett Rishon Tours-ügy repülőjegyek elszámolásáról szól: Olmert külföldi utazások után kétszer, sőt többször is elszámoltatta a jegyek árát maga és családtagjai számára.

A harmadik vádpont szerint pedig el kell számolnia azzal, hogy hozzá közel álló embereket helyezett állásba a Beruházási Központ nevű hivatalos szervezetnél.

A volt miniszterelnök - aki 1993 és 2003 között állt Jeruzsálem élén, majd 2003-tól 2006-ig volt kereskedelmi és ipari miniszter - tagadja, hogy bármi törvénybe ütközőt tett volna. Szóvivője útján nyilatkozatot adott ki, miszerint bízik abban, hogy végleg tisztára tudja mosni a nevét.

Amennyiben elítélik, több év börtönbüntetésre számíthat. Az igazságügyi minisztérium nem nyilatkozott a várható büntetési tételről, de szakértők szerint akár öt év letöltendő börtönbüntetésre is ítélhetik, írja az AP.