Obamát is meglepte, hogy ő kapta a Nobel-békedíjat

2009. október 9., péntek 18:40 |

Az amerikai elnök úgy fogalmazott, a pénteken neki ítélt Nobel-békedíj nem saját érdemei, inkább azon célok elismerése, amelyek elérésére törekszik.

Meglepődött és megilletődött, és az elismerést úgy tekinti, mint cselekvésre való felhívást a XXI. századi kihívások kezelésére, mondta Barack Obama amerikai elnök pénteki rögtönzött sajtótájékoztatóján a neki ítélt Nobel-békedíjról.

Obama úgy fogalmazott: nem érdemli meg, hogy a Nobel-békedíjjal kitüntetett meghatározó személyiségek társaságába került, és az elismerést nem saját érdemeinek elismeréseként kapta. Úgy fogalmazott, a díj azoknak a céloknak az elismerése, amelyek elérésére törekszik az Egyesült Államokban és a világon.

Obama szerint századunk kihívásait nem oldhatja meg egyetlen államférfi vagy nemzet. "Kormányom ezért akar közös fellépésen alapuló új korszakot kialakítani, amelyben minden nemzetnek kötelezettséget kell vállalnia annak a világnak a megteremtéséért, amelynek elérésére törekszünk" - jelentette ki.

Hangsúlyozta, az elismerést minden olyan ember magáénak kell érezze, aki az igazság elérésére és az emberi méltóság biztosítására törekszik. Megjegyezte, némely célja, így az atomfegyvermentes világ megteremtése, talán nem lesz elérhető életében.

Obama előtt három amerikai elnök kapta meg a Nobel-békedíjat; hivatali ideje alatt Theodore Roosevelt 1906-ban és Woodrow Wilson 1919-ben, valamint Jimmy Carter mintegy két évtizeddel a Fehér Házból való távozása után, 2002-ben. Barack Obama decemberben Oslóban veszi át az elismerést.

Obama díjazása világszerte meglepetést okozott. A reakciókról bővebben itt olvashat.

Szóvivője közölte, az elnök jótékonysági célra fordítja a díjjal járó összeg egészét, 1,4 millió dollárt.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A Fehér Házat is meglepte Obama Nobel-békedíja - 2009.10.09.
Az elnök tanácsadói először viccnek gondolták a hírt, hiszen a jelölések két héttel a hivatalba lépés után lezárultak.
Obama nyerte a Nobel-békedíjat - 2009.10.09.
Az amerikai elnök bár még nem mutatott fel sok eredményt, de jelentős lépéseket tett a nukleáris leszerelésért és a közel-keleti békéért.

Shopline

  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Nyugtalanság
    Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!