A terepszínű katonai ruhát viselő támadók először egy ellenőrző pontot vettek tűz alá, majd az épület bejáratát kezdték támadni kézigránátokkal. A hadsereg mesterlövészei viszonozták a tüzet, és helikoptereket is bevetettek a támadás visszaverésére.
"Valamennyi terrorista meghalt. Urai vagyunk a helyzetnek. Nem mondhatom meg a hadsereg áldozatainak pontos számát, de négyen meghaltak az ellenőrző pontnál" - közölte később Mohammed Jalil katonai szóvivő. A BBC ellenőrizetlen forrásokra hivatkozva azt írja, még egy lövöldözés zajlott egy második, szintén katonai ruhába öltözött támadócsoport ellen. Az AP hírügynökség is azt írja, hogy munkatársai jóval azután is lövéseket hallott, hogy a katonai szóvivő azt nyilatkozta, hogy a hadsereg ura a helyzetnek.
Hat katona és négy terrorista hunyt el, az elesett katonák között van egy dandártábornok és egy alezredes is, akik a rajtaütés pillanataiban éppen áthaladtak a kapunál. Az automata fegyverekkel és kézigránátokkal felfegyverzett támadók közül kettőnek sikerült bejutnia az erődítményszerű épületegyüttesbe, és a katonák hét órával a kezdeti behatolás után sem tudták onnan kifüstölni őket.
A pakisztáni média híradásai szerint a tálibok magukra vállalták a mostani támadást is. Rehman Malik belügyminiszter pedig megerősítette, hogy a folytatódó terrortámadások csak megerősítik a kormány elszántságát a tervezett dél-vazirisztáni offenzíva megindítására. Legutóbb pénteken egy zsúfolt pesavári piacon történt öngyilkos merénylet, amelynek következtében 50 ember meghalt, és 140 megsebesült.