További 13 ezer amerikai katonát küldenek Afganisztánba

2009. október 13., kedd 08:03

Engedélyezte az amerikai elnök, hogy 13 ezer katonával erősítsék az afganisztáni amerikai erők létszámát. Ezt a Washington Post közölte hétfőn hozzátéve, hogy Barack Obama egyelőre nem jelentette be a létszámnövelést, nem úgy, mint márciusban, amikor nyilvánosan közölte, hogy 21 ezer amerikai katonát küldenek Afganisztánba.

Az amerikai újság értesülése szerint ezúttal nem a harcoló, hanem az úgynevezett támogató erők létszámát növelik mérnökökkel, egészségügyi személyzettel, hírszerzési szakértőkkel és katonai rendőrökkel Afganisztánban.

Barack Obama döntése összefüggésben van azzal, hogy számos katonai vezető - többek között az afganisztáni amerikai és NATO-erők parancsnoka, Stanley McChrystal tábornok is - többször kijelentette: kudarccal végződhet az afganisztáni küldetés az ázsiai országban állomásozó nemzetközi erők számára, ha nem növelik a harcoló, támogató és kiképző katonák létszámát.

Számos javaslat hangzott el a létszámnöveléssel kapcsolatban. Az egyik például további 40 ezer katona küldését javasolta. A Post szerint október elején 65 ezer amerikai katona volt Afganisztánban és 124 ezer Irakban.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Buszrobbantás Afganisztánban, tucatnyi halott - 2009.09.29.
Kandahár tartomány kormányzóságának közleménye szerint az áldozatok között nők és gyermekek is vannak.
Merénylet egy afgán miniszter ellen - 2009.09.27.
A víz- és energiaipari miniszter sértetlen maradt, de négy vétlen civil meghalt, tizenhét ember megsebesült.
ENSZ: Fokozódhat az erőszak Afganisztánban - 2009.09.26.
A választáson súlyos csalások történtek, az eredményt heteken belül bejelentik.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés