Hollandiába telepítik a belga rabokat

2009. október 16., péntek 20:48 |

Belgiumban túlzsúfoltak a börtönök, ezért a kormány Hollandiában bérelne cellákat 2012-ig, amíg az új belga börtönök is elkészülnek. Több emlékezetes szökés is rávilágított a belga börtönök helyzetére.

A túlzsúfolt börtönökkel küzdő Belgium kormánya pénteken úgy döntött, hogy a szomszédos Hollandiában bérelnek börtöncellákat, közölte a belga igazságügyi minisztérium. Hollandiában nagyjából kétezer üres hely van a börtönökben.

A börtöncellák bérlését várhatóan a következő hetekben véglegesítik is a holland kormánnyal egyeztetve. A lépést még a belga parlamentnek is engedélyeznie kell.

"A célunk az, hogy minél hamarabb elkezdhessük használni a cellákat" a Hollandia déli részén található Tilburg börtönben, közölte Stefan De Clerck igazságügyi miniszter. Hozzátette, hogy ez csak ideiglenes megoldás, mert 2012-re már használatba lehet venni az épülő új belga börtönöket.

A belga kormányfő kedden közölte, hogy sürgős intézkedésekre van szükség a belga börtöngondok megoldására. A Belga lapokban megjelent információk szerint felmerült a lehetősége annak, hogy a védelmi kiadások csökkentése miatt felszabadult katonai laktanyákat alakítsák át börtönökké, de ez túlságosan sok időt és pénzt igényelne.

A túlzsúfolt belga börtönökre az utóbbi hónapokban több hihetetlen szökés is rávilágított. Július végén három veszélyes bűnöző szökött meg Bruges város egyik börtönéből, társaik elraboltak egy helikoptert, amivel a börtön udvara fölé repültek, és egy kötélhágcsót aláeresztve kihozták a foglyokat.

A bruges-i eset után néhány nappal két rab szökött meg az észak-belgiumi Merkplas börtönéből, miután kölcsönkértek egy létrát, amivel aztán átmászták a falon. Augusztus elején pedig a Brüsszel központjában lévő Igazságügyi Palota épületéből szöktettek meg három rabot maszkos fegyveresek.

Címkék:

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!